- 2012.05.21.
-
- névnap:
- Konstantin
- állatnévnap:
- Modell,
- Bodri
Több mint fél évig készült az AFC új klipje! (video)
Egy hét múlva premier, addig is itt az újabb előzetes! Csekkold!
|
| Képkockák az Angyal klipjéből |
Az AFC második, LéleKzet címet viselő albumának első klipforgatását hosszas munkálatok előzték meg.
„Mindenképpen olyan kisfilmet szerettünk volna, amely erősíti a dal mondanivalóját, miszerint a sors valahogy mindig olyan szituációkat szül, amelyek előre visznek, még ha azok első látásra vészjóslónak is tűnnek. Mintha valaki, egy külső, láthatatlan erő – egy angyal – vigyázna rám."
– nyilatkozta Molnár Tamás, a dal szerzője és szövegírója.
„A zenekar tagjai fákként jelennek meg egy mesebeli erdőben, melyben tűzvész pusztít, majd egy hatalmas vihar képében égi segítség érkezik”
– mesélte a forgatókönyvíró-producer, Szabó Zé.
A stáb green boxban rögzítette a képkockákat. A rendező, Indián elárulta, a képi világot illetően azonnal egyetértettek: szürreális környezetet álmodtak meg, amelyhez hasonlót eddig többnyire Tim Burton filmjeiben láthattunk.
A zöld felületekre Manga István hónapokig tartó, aprólékos munkával varázsolt misztikus erdőt.
„A legbonyolultabb feladat az interakció létrehozása volt a fiúk teste és a hozzájuk tartozó fák közt, a másik nehézséget a környezet előállítása jelentette, mivel annak dinamikusan változnia kellett az események hatására.”
– magyarázta az animátor.
Az eredmény egy olyan alkotás, melyről túlzás nélkül állíthatjuk, hogy példa nélküli a magyar könnyűzene világában: a klip szakmai berkekben is osztatlan sikert aratott.
„Amikor megmutattak egy-egy képkockát, vagy jelenetet, lepadlóztam, és éreztem, hogy itt valami óriási dolog van készülőben. A legvadabb álmainkat is felülmúlták a látottak! Tanúbizonyság lehet ez a videó arra, hogy képesek vagyunk a folytonos megújulásra, és a zeneiség mellett komoly hangsúlyt helyezünk a vizualitásra is. Úgy érzem, valami olyat hoztunk létre, ami nem csak a zenekar életében lehet mérföldkő…”
– tette hozzá az AFC frontembere.
Az Angyal premierjére október 15-én kerül sor, addig is szerezd be az új BRAVO-t, amelyben exkluzív fotókat és interjút találhattok a klipről, és csekkold az előzeteseket:
- Kommentek
Friss a Neonon
Kapcsolodó cikkek
Mi megy a TV-ben?
2012. 05 21., hétfő
-
JAG – Becsületbeli ügyek
19.00 -
Az elveszett ereklyék fosztogatói
18.25 -
A gyanú árnyékában
19.05 -
Tények
18.30 -
Gordon Ramsay - A pokol konyhája
18.35


















