RSS folyam
2010.09.03.
névnap:
Hilda
állatnévnap:
Sheila,
Batman
2010. február 10. szerda 09:37 - kisskrisztiii

Ma este Fonogram!

A díjátadó gála helyszínén már az utolsó simításokat végzik, és néhány órán belül kiderül, melyek az év legjobb albumai!

fonogram-cikkbe
A „magyar Grammyként” is emlegetett Fonogram gálán a lemezkiadók által jelölt albumok közül az idén bevezetésre kerülő három új kategóriában (autentikus népzene, klasszikus zene, kortárs komolyzene) az öttagú Fonogram Komolyzenei és Népzenei Bizottság választja ki a győztest az esemény napján, a kategória teljes mezőnyéből.

A többi kategóriában egy zenei újságírókból, producerekből, zenekereskedelmi szakemberekből álló széles körű jelölőbizottság, valamint egy szűkebb szakmai zsűri, az ún. Fonogram Bizottság tagjai szavaznak, illetve az előző év eladási darabszámai alapján rangsorolódnak a kiadványok. A három különböző oldalról szerezhető pontok összesítésével derül ki, hogy mely lemezek kerülnek be a végső 5-5 (holt verseny esetén 6) jelölt közé az egyes kategóriákban.

A nagyszabású, látványos showt a Magyar Televízió ma este 8-tól élőben közvetíti!

A JELÖLTEK:

Az év hazai klasszikus pop-rock albumaÁKOS - 40 + (Fehér Sólyom)BACK II BLACK - Funkybiotikum (Magneoton)DEÁK BILL GYULA - A király meséi (Sony Music)DEMJÉN FERENC - A lelkünk most is vágtat (R&R)ISMERŐS ARCOK - Lélekvesztő (B.

K.

L.)Az év hazai modern pop-rock albumaANTI FITNESS CLUB - Lélekzet (Magneoton)KOVÁCSOVICS FRUZSINA - Fuss el végre (EMI)MAGNA CUM LAUDE - 999 (Magneoton)PÉTERFY BORI & LOVE BAND - 2 (Megadó)TURBO - Turbo (Mamazone)Az év hazai alternatív albumaERIK SUMO BAND - The Trouble Soup (Megadó)JAMIE WINCHESTER - The Cracks Are Showing (Label 360)KISCSILLAG - Örökre szívembe zártalak (Megadó)PANNONIA ALLSTARS SKA ORCHESTRA - Feel The Riddim (Megadó)RUTKAI BORI ÉS A SPECKO JEDNO - Whatevergreens-Édesmindegy szerenádok (NarRator Records)Az év hazai hard rock vagy metal albumaBLIND MYSELF - Budapest, 7 fok, eső (Hammer Music)HOBO - Circus Hungaricus (EMI)JUNKIES - Degeneráció (Hammer Music)OSSIAN - Egyszer az életben (Hammer Music)TANKCSAPDA - Minden jót (Alexandra Records)THE IDORU - Face The Light (szerzői kiadás/Hammer Music)Az év hazai elektronikus zenei produkciójaANDREWBOY - DirtyDance (CLS Music)COMPACT DISCO - Stereoid (CLS Music)DJ BOOTSIE - Holiday In The Shade (!

K7/Neon Music)DJ TITUSZ - CHIP-CHIP CHOKAS - Chip Rock Hungary (1G Records)MYON & SHANE 54 (Laptop DJ)STEREO PALMA (CLS Music)Az év hazai jazz albumaBALÁZS ELEMÉR GROUP - Memories (X-Produkció)BÁRSONY BÁLINT & JUHÁSZ ATTILA JAZZ QUARTET - Sunshine Jazz (szerzői kiadás/CLS Music)BORLAI-ZSOLDOS - Supercussion (Tom-Tom Records)LÁSZLÓ ATTILA - Babel (Tom-Tom Records)VÁCZI ESZTER QUARTET - Vissza hozzád (Tom-Tom Records)Az év hazai világzenei albumaANSELMO CREW - Sex And Violence (NarRator Records)FIRKIN - Firkinful Of Beer (Universal Music)KEREKES BAND - Fel a kalappal! (Kerekes Band)LAÁR ANDRÁS - Tündértantra (CLS Music)PALYA BEA - Egyszálének (Sony Music)SZIRTES EDINA MÓKUS - Tesséklássék (Sony Music)Az év hazai gyermek albumaALMA EGYÜTTES - Mars a buliba! (Alma együttes)HALÁSZ JUDIT - Csiribiri (EMI)HORGAS ESZTER - Karácsony angyala (Sony Music)KISKALÁSZ ZENEKAR/BARTOS ERIKA - Zsákbamacska (Alexandra Records)SZALÓKI ÁGI - Gingalló (Folkeurópa)Az év hazai szórakoztató zenei albumaBANGÓ MARGIT - Mulatok, mert jól érzem magam (EMI)BERECZKI ZOLTÁN-SZINETÁR DÓRA - Duett karácsony (Universal Music)BERECZKI ZOLTÁN-SZINETÁR DÓRA - Musical Duett koncert (EMI)BUDAPET BÁR - Volume II. - Tánc (EMI)MUSICAL - Szép nyári nap (Magneoton)Az év hazai felfedezettjeKIRÁLY VIKTOR (Magneoton)MASZKURA ÉS A TÜCSÖKRAJ (CLS Music)ODETT ÉS A GO GIRLZ (CLS Music)SP (Gold Record)SZIRTES EDINA MÓKUS (Sony Music)Az év hazai dalaDEMJÉN FERENC - A lelkünk most is vágtat (R&R)ERIK SUMO BAND - Disco In My Head (Megadó)HOBO - Merlin (EMI)MAGNA CUM LAUDE - Pálinka dal (Magneoton)QUIMBY - Ajjajjaj (Tom-Tom Records)ZSÉDA - És megindul a Föld (Magneoton)Az év külföldi klasszikus pop-rock albumaDEPECHE MODE - Sounds Of The Universe (EMI)GREEN DAY - 21st Century Breakdown (Warner Music)NORAH JONES - The Fall (EMI)ROBBIE WILLIAMS - Reality Killed The Video Star (EMI)U2 - No Line On The Horizon (Universal Music)Az év külföldi modern pop-rock albumaA-HA - Foot Of The Mountain (Universal Music)BEYONCÉ - I Am... Yours (Sony Music)LADY GAGA - The Fame (Universal Music)LILY ALLEN - It's Not Me It's You (EMI)THE BLACK EYED PEAS - The E.

N.

D. (Universal Music)Az év külföldi alternatív albumaGOSSIP - Music For Men (Sony Music)MANIC STREET PREACHERS - Journal For Plague Lovers (Sony Music)MUSE - The Resistance (Warner Music)TORI AMOS - Abnormally Attracted To Sin (Universal Music)WHITE LIES - To Lose My Life (Universal Music)Az év külföldi hard rock vagy metal albumaIRON MAIDEN - Flight 666 (EMI)MARILYN MANSON - The High End Of Low (Universal Music)RAMMSTEIN - Liebe Ist Für Alle Da (Universal Music)SAXON - Into The Labyrinth (Hammer Music)SLAYER - World Painted Blood (Sony Music)Az év külföldi elektronikus zenei produkciójaCALVIN HARRIS - Ready For The Weekend (Sony Music)DAVID GUETTA - One Love (EMI)DEADMAU5 - For Lack Of A Better Name (EMI)MOBY - Wait For Me (EMI)PENDULUM - Il Silico (Warner Music)PITBULL - Rebelution (CLS Music/Sony Music)
Kommentek

Hozzászólások

(2)
Szólj hozzá te is!
Nem vagy bejelentkezve!
  1. 1 neonlazlo
    2010.február 10. 10:59

    neonlazlo

    zsír!

  2. 2 limeee
    2010.február 10. 16:15

    limeee

    Hajráá AFC <333 :D

A belépő.hu lehetővé teszi, hogy ezzel a regisztrációval egy csomó más oldalon is beléphess. Fő a kényelem.

Szavazz!

Kinek a felelőssége, hogy egyre több a 14 éven aluliak által elkövetett szexuális bűncselekmény?

 
Partnereink:
  • http://hirgyujto.hu
  • http://hirkert.hu
  • http://figyel.hu
  • http://hir.lap.hu
  • http://hirmutato.hu
  • http://www.newsagent.hu/
  • Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért