RSS folyam
2012.05.21.
névnap:
Konstantin
állatnévnap:
Modell,
Bodri
Keresés:
Vaddi „A jó cél voltaképpen határidős álom.” Kérdezz!
Linda „A világot nem tudod megváltoztatni, a gondolkozásodat viszont igen” Kérdezz!
Chrystine „A szexben semmi sem tilos, amit minden résztvevő élvez!” Kérdezz!

Mi a gond?

2012-05-17 02:13:13
M.
Szex- és párkapcsolati tanácsadó
Chrystine

Szia Chrystine!
17 éves vagyok, pár napja lefeküdtem a barátommal, és nekem ez volt az első. Kissé véreztem, aztán már nem. Másnap megint csak vérfoltokat láttam elvétve, és már 3-ik napja vérzik, és mintha egyre erősebben. Pedig a barátom nagyon gyengéd volt, és még csak nem is fájt, annak ellenére, hogy legelső alkalom volt.
Suli után azonnal bementem az orvosomhoz (gyerekorvos). A doktor úr szerint normális a vérzés, de ha holnapig nem hagyja abba, akkor irány a nőgyógyász.
Eléggé olyan volt az arca, mint akit nem is érdekel a dolog, csak mondott valamit. Épp ezért kérdem: meddig normális, hogy vérzik utána?
Olvastam erről sokat az utóbbi napokban, egyszerűbb, normális dolgokat, de nagyon komolyakat is. Az utóbbit remélem kizárhatjuk, mivel rendesen védekeztünk.
A doktor úr tanácsával megint csak gondok kezdődnek. Édesanyámmal jó a kapcsolatom, de ilyen témában nem igazán lehet vele beszélgetni, és...

szerelem

2012-05-17 00:18:02
neonfun
Szex- és párkapcsolati tanácsadó
Chrystine

Van egy lany egy masik osztalybol a sulinkban, altalanosban osztalytarsak voltunk... Ugy 8-ik vegen megkerdeztem h akar-e velem jarni erre o azt mondta h nem tudja meg nincs felkeszulve ra. Azota egy ev telt el es megint megkerdeztem de "keruli" azt, hogy valaszoljon v akarmit is mondjon. Vajon miert? Mondjam el ugy h ck ketesben vagyunk vagy inkabb ne foglalkozzak vele?

Mellméret

2012-05-15 02:10:49
Floo
Szex- és párkapcsolati tanácsadó
Chrystine

Kedves Chrystine!
A barátommal több mint egy éve vagyunk együtt, és egyre jobban kívánom, meg ő is engem. Én 18 éves vagyok és szűz. Ő 20 és sokkal tapasztaltabb nálam. Többször kényeztetett, de az csak ruhán keresztül történt. Izgulok, de szerintem nem én voltam/vagyok az egyetlen aki ilyenkor izgulni szokott. :-) Megbízok benne, és viccesen mondta, hogy majd figyelembe veszi, hogy ez az első nekem, szóval ne aggódjak. :-) Mindezzel nincs semmi bajom, csak az nagyon zavar, hogy nem olyan formásak a cicijeim, és az átlagnál szerintem kisebb! Azt mondta, hogy őt ezt nem zavarja, de nekem akkor is vannak kétségeim ezzel szemben. :-( Azt hallottam, hogy a fiúk szeretik a lányok melleit masszírozni a szex közben, de hát az enyémeket annyira nem lehet...
Tudsz valami tanácsot adni, hogyan fogadjam el magamat úgy, ahogy vagyok? :-)
Előre is köszönöm a választ, és imádom olvasni ezeket a kérdéseket, mert szinte az összes...

Nem állok készen?

2012-05-15 01:55:50
Panka
Szex- és párkapcsolati tanácsadó
Chrystine

Már régóta szerettem volna egy barátot. Természetesen mindig kinéztem magamnak valakit, de egyikből sem lett semmi, s én ezt nagyon bántam. Nemrég azonban rám írt chaten egy srác, akivel reggelente egy busszal járok suliba. A pasi mindig ír nekem, s elkezdtünk személyesen is dumálni. Az egyik ilyen alkalomkor bevallotta nekem, hogy tetszem neki. Ő is egyre jobban kezd bejönni nekem, de amikor elhívott randira lefagytam. Nem tudom mi üthetett belém, de szabályosan megijedtem a dologtól, pedig nagyon szeretnék vele lenni. Lehet hogy még nem állok készen egy barátra?
A másik az, hogy anyukám még nem szeretné, hogy pasizzak, pedig 15 vagyok. Szerintem nem is venné komolyan, s úgy tenne, mintha egy ovis együtt járás lenne, vagy pedig túllihegné s elkezdené a felvilágosítás témát már az elején...
Kérlek adj tanácsot!

Hogy szerezzem vissza?

2012-05-15 01:45:52
Bíííí
Szex- és párkapcsolati tanácsadó
Chrystine

Szia!
Szakítottunk a pasimmal, tulajdonképpen az én hibámból mert még a csókot is neki kellett kezdeményezni meg szinte mindent :/ és szóval én még mindig nagyon szeretem és vissza akarom őt kapni. Esetleg lenne pár ötleted, hogy hogyan érjem el? Nagyon szépen megköszönném :)

szerelem

2012-05-15 01:42:35
Vani
Szex- és párkapcsolati tanácsadó
Chrystine

Szia Chrystine!
Az egyik barátnőm nevébe irok.Azt kérdezi,hogy ha egy fiú akivel jóba van más lánnyal van de folyamatosan őt nézi az mit jelent?Kérlek minél elöbb irj !

Nagyon félek tőle...

2012-05-14 18:34:42
Léna
Szex- és párkapcsolati tanácsadó
Chrystine

Szia!
Nem is tudom, hogy fogalmazzak, szerintem nem is az elején kezdem... a lényeg, hogy szokásosan kezdődött: randira hívott, jól éreztük magunkat, aztán megint randi, ekkor már csók is, harmadik randi, negyedik randi... és összejöttünk.
A barátom egy rendkívűl okos, de tényleg nagyon okos ember, iszonyathelyes, és sokat sportol. A csajok imádják... kivéve engem.
Alig volt 2hónapja, hogy jártunk, mikor a szülei elmondták neki, hogy elválnak. Ez nagyon érzékenyen érintette őt, kiszaladt a házból és a balatoni nyaralójukba szökött (Pestről). Felhívott, és mivel én nagyon-nagyon szerettem, nem érdekelt az se, hogy megbüntetnek, utánaszöktem.
Mikor megérkeztem, a barátom ideges volt, szörnyen ideges, még sose láttam ilyennek, imádott nevetni és hülyülni... kiabált, mintha észre se vett volna, néha rám nézett, és sírni kezdett, aztán ismét ideges lett és a vázákat, poharakat, minden törékeny dolgot...

Én ezt nem értem...

2012-05-13 12:08:42
dilex
Szex- és párkapcsolati tanácsadó
Chrystine

Kedves Tanácsadó!
Év elején elkezdtem járni egy sráccal. Mielőtt jártunk volna, a srác küldözgetett nekem külföldi szerelmes dalokat magyar dalszöveggel. Ekkor már levágtam, hogy akar valamit tőlem, de nem mondta ki ezt. Novemberben elmondta, hogy szeretné, ha több lenne köztünk barátságnál. Ekkor én azt mondta, neki, hogy ne rontsuk el a barátságot. De év elején mégis összejöttünk. Egy hónapig se jártunk, és ő szakított velem. Ez még mindig fáj, mert még mindig nagyon szeretem, vele akarok lenni, és nem bírom elviselni, ha más csajokkal beszélget.. még akkor se, hogy tudom, hogy csak ismerősök. Azóta eltelt nagyon sok idő.. A napokban észrevettem valami furát. Küldött nekem megint egy olyan számot. Ekkor felrémlett bennem valami. Mi van ha megint szeretne velem lenni? Csak én nem vagyok túl bizakodó, ezért nem kérdezek rá. A suliban is észrevettem párszor, hogy a szeme sarkából figyel, és ha azzal a fiúval...

Szimpla barátság

2012-05-13 11:45:30
Luxx
Szex- és párkapcsolati tanácsadó
Chrystine

Szia! A legjobb baratom, aki raadasul az osztalytarsam is elmondta, hogy neha elgondolkodik kettonkon. Tegnap voltam egy buliban es megkerdeztek, hogy kivel fekudnek le: vele vagy egy masik sraccal nevezzuk xnek. Aztmondtam, hogy xszel mert kozben tuti zenet hallgatnek es neki jobb a zenei izlese. Mikor hazaertem facebookon megkerdeztem a legjobb baratomat, hogy ugye nem haragszik e. Azt mondta, hogy megszokta, hogy mindig csak barat. Nekem csak tenyleg barat. Az lenne a kerdesem, hogy logjak vele tovabb ugyanugy mint eddig vagy hanyagoljam? Ez a baratsag ezek utan nem hiszem hogy olyan lesz mint regen. Keressek neki baratnot? Help!

Mi lenne a legjobb?

2012-05-12 01:26:40
Adryenne
Szex- és párkapcsolati tanácsadó
Chrystine

Szia! Nekem olyan problémám van, hogy 3 hónapig jártam egy nálam 5 évvel fiatalabb sráccal... (igen, lehet soknak tűnik, bár azt mondják szerelemben nem számít a kor, viszont sajnos az igaz, hogy a fiúk később érnek, sajnos nekem is rá kellett jönnöm erre). Amikor jártunk mindig mondta, hogy szeret, meg tervezgetett velem nagyon előre is, de közben megtudtam, hogy facebookon rajtam kívül 3-4 másik lánynak is ugyanezeket írja. Akkor megbeszéltük, megkértem ne forduljon elő ilyen, rá 1 hétre ugyanez, azt mondta ő képtelen változni, úgy hogy inkább szakítsunk. Aztán 2 hét múlva könyörgött, hogy adjak neki egy utolsó esélyt. Akkor is ugyanez volt, sőt akkor kiderült, hogy az egyik csajjal megbeszélt egy találkozót, és ott lekapta... akkor megint szakítottunk, hogy ő azt a másik csajt szereti... Aztán vele is szakítottak (mert a csaj megcsalta őt), aztán megint nekem kezdett el könyörögni, hogy egy utolsó utáni esélyt is...

Szavazz!

Kinek a felelőssége, hogy egyre több a 14 éven aluliak által elkövetett szexuális bűncselekmény?

 

Mi megy a TV-ben?

2012. 05 21., hétfő

Partnereink:
  • http://hirgyujto.hu
  • http://hirkert.hu
  • http://figyel.hu
  • http://hir.lap.hu
  • http://hirmutato.hu
  • http://www.newsagent.hu/

  • Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért