Hello!
Az osztályomban van egy lány aki az egyik legjobb barátnőm (Juli a neve), de egy egy évvel fiatalabb lány (aki mellesleg iszik, dohányzik, bulizik (12 éves :O)) gyakorlatilag rossz útra térítette őt és a Juli olyan képeket rak fel magáról a facebookra, hogy úgy néz ki, mint egy r*banc. Nagyon idegesítő, mert próbáltunk a barátnőimmel beszélni vele, de nem hallgat ránk és már nem is mi vagyunk a legjobb barátai szerintem. Nagyon megváltozott és nem tudjuk mit tegyünk, mert már csak egy évünk van a suliból vissza és azt szeretném kérdezni, hogy : viseljük el t még az utolsó évben vagy végett vessünk a barátságunknak?
Kétségbe vagyok esve. :(

Szia! Most szakítottam a barátommal,mert "kihűltek" az érzéseim(fél évig voltunk együtt)de most ugy érzem hogy szükségem van rá,és hiányzik.Tudom jól hogy ő még mindig szeret....de nem merek írni neki.Vagy ha igen,akkor mit? Nemtudom mit tegyek :/ szerinted írjak neki,hogy beszéljük meg,folytassuk,vagy hagyjam,mert ezek után már nem érdemes.....köszi a választ!

Szia!
Az a helyzet, hogy 2hete van barátom, viszont itthon még nem mondtam el. De nem szeretném sokáig titkolni. Kicsit tartok anyum reakciójától, mert 14 vagyok, és azon a véleményen van, hogy ráérek még, meg akárhányszor szóba kerül, hogy valakinek aki velem egyidős barátja van, akkor lehurrogja, hogy ilyen korban csak az kell.. És ezért félek, hogy mit fog szólni. Szerinted, hogy mondhatnám el, hogy viszonylag jól fogadja? Mit tegyek?

Szia!
Én egy 13 éves lány vagyok. Két hónapja megismerkedtem egy fiúval Facebookon. Tetszem neki és ő is nekem, meg is kérdezte, hogy lennék-e a barátnője én persze igennel feleltem. Csak van 3 probléma: 1. ő 17 éves, 2. 110 km-re lakik tőlem (még nem is találkoztunk), 3. nem tudom hogyan mondjam el a szüleimnek ezt az egészet, mert félek, hogy mit szólnak majd hozzá! Segíts, mert nagyon szeretem a srácot és nem akarom elveszíteni! Előre is köszönöm :)

Kedves Rendes Kriszta .
Hol is kezdjem .. . 17 éves lány vagyok és érdekes gondolatok érzések kavarognak bennem . Körübelül olyan 4 éve élnek külön anyáék én vele lakom . Új párt talált magának és nagyon boldogok nemsokára kistestvérem fog születni amire már nagyon régen vártam , igaz van már egy fiu öcsém de mindigis nagyon szerettem volna egy kisebbet mivel nagyon szeretem a gyerekeket. Hát a " gyerekkorom " érzelmi szempontokból elég rossz volt mert ugye apám fiút szeretett volna és hát jöttem én egy lány . : S aztán 3 évvel késöbb megszületett az öcsém aminek anyukámat kivéve mindenki jobban örült mint nekem . Igazából kamasz koromban kezdtem jobban észrevenni hogy apám családrészének én nem is létezem. Apámnak alkoholproblémái vannak és ezért ment tönkre a házasságuk minden egyes nap piszkál kötekedett és kiabált velem mindig én voltam mindenért a hibás egyedül anya ált mellém és védett meg amennyire csak tudott . Azokban az idökben sokminden megfordult már a fejemben : elköltözés , szökés és stb. . Sokszor fenyegette az egész családot de általában én kaptam mindig a legtöbbet . mostmár jóideje külön élünk tőle és elsőnek örültem hogy megszabadultam tőle amiota csak eszemet tudom sosem akartam vele egy légtérben élni , de most ahogy jön a kistestvérem most érzem igazán hogy nekem sosem volt szerető gondoskodó és féltő apám mint ahogy kellett volna lennie. A nevelőapám mindent megtesz azért hogy segítsen a tanulásban és az élet dolgaiban de ezt az űrt még ő sem tudja betölteni . Sokszor alszom el sírva és gondolok arra hogy a kicsinek majd meglesz mindene egy szerető családja és mindkét szülője és énis ott leszek neki bármikor és segítem mindenben . Apám édesanya ált még hozzám közelebb de elköltözésünk óta ö sem keresett aztán egy nap felhívott h beteg és beszélni szeretne velem . A mamám rákos . . . és nemtörödtem a holnapi tanulással rögtön indultam hogy tudtam ez a hír engem teljesen lesokkolt , kiborultam állandóan sírtam és rossz hangulatú voltam nem ettem stb.. Azután még keresett de már őse nagyon tartja velem a kapcsolatot . Keresztanyámék sem törődtek velem úgy mint az öcsémmel . Unokaöcsémnek nemsokára ballagása lesz és még mindig nem szóltak vagy hívtak meg .. elmondhatatlanul rosszul érzem magam mert ezek a gondolatok sosem hagynak nyugodni és tudom hogy apám teljesen tönkretett érzelmileg de annyira vágyok a szeretetére . Nem szeretném ha ilyen hangulattal kellene várnom a kis tesómat szeretnék boldog lenni mire megérkezik . Szóval a kérdésem az : Tudok valami tenni annak az érdekében hogy minél előbb letudjam magamban zárni ezeket a dolgokat ? Vagy hogyan kezdjek neki ?
Válaszodat nagyon köszönöm és várom