RSS folyam
2010.09.03.
névnap:
Hilda
állatnévnap:
Sheila,
Batman
2010. július 29. csütörtök 14:30 - sugarglider

Szabadság vs. szabályok – melyik a fontosabb?

Kényes téma, de elérkezettnek látjuk az időt, hogy ezt is megvitassuk egy bizonyos szemszögből...A minap láttam egy sorozatot az egyik ismeretterjesztő csatornán (A címe: A világ legszigorúbb szülői) és miközben néztem, akaratlanul is feltört belőlem a megmondóember.

 

 

 

Említett médiatermék arról szól, hogy találomra kiválasztanak két angol nyelvterületen élő tinit (egy fiút és egy lányt), akik kellően neveletlenek ahhoz, hogy el lehessen őket küldeni egy vasmarokkal irányított, lehetőleg vallásos közösségbe, egy családhoz. (Viselkedésükön és attitűdjükön javítandó.)

Konfliktushelyzet tehát megvan. „Hülye" tinik vs. „erkölcsös" felnőttek, feszültségkeltésnek remek, kiváló ötlet.

Bevallom őszintén, én is a kezelhetetlen, betörhetetlen csajok közé tartoztam tiniéveimben (nem volt olyan rég...), tehát tudtam azonosulni a fiatalok álláspontjával és „felnőtt" (mondjuk inkább, hogy nagykorú :) lévén bele tudtam (volna) magam élni a családéba is.

 

 

 

 

Úgy van, hogy a készítők véletlenszerűen választanak a világ vallási irányultságai közül, minden epizódba más és más kerül. Az általam megtekintett részben két angol tini, egy gót (inkább rocker) stílusú fiú és egy cserfes, nagyszájú lány kapott szerepet, akiknek egy tradicionális izraeli zsidó közösségbe kellett beilleszkedniük. Már az első napon konfliktushelyzetbe kerültek a vendéglátóikkal, a háziak szerint ugyanis a lány nem megfelelően öltözött fel...

 

Rövid úton veszekedés kerekedett a dologból, hiszen az anyuka ragaszkodott hozzá, hogy a kiscsaj másodszorra (!) is felmenjen átöltözni, ő viszont elvesztette a türelmét és hallani sem akart erről. Igazából akkor szakadt el nála a húr, amikor a nő becsmérelni kezdte a neveltetését, ergo a szüleit. Ez meg egyszerűen bunkóság, bárhonnan is nézzük, akár hangosan is anyázhatott volna...

 

„Nekem az az érzésem, hogy maga birkaként megy egy csoport után, akiknek meg akar felelni és nincsenek egyéni, saját gondolatai!" - fakadt ki a leányzó, akit egyébként azért feddtek meg, mert az amúgy templomi dresscode-nak is beillő szereléséből kilátszott a nyaka alatti tíz centiméter és a fehér kardigánon picit átlátszott a sötétkék felsője. De amúgy semmi extra, no dekoltázs, szoknya térd alá, stb. WTF? Kérdezhetnénk erre ugye...

Érett ember természetesen ilyenkor azzal védekezik, hogy „de hát a szokások, a tradíciók, egy vallási közösségben ezt és ezt kell csinálni"...

 

Miért? Miért gondolja valaki, hogy egy embert az öltözködése tesz erkölcsössé avagy erkölcstelenné? Mármint nem egy közösség szerint, hanem valójában...? Tudjátok, a fizikai test mögött, a lelkében, az agyában, szokásaiban, stb.

 

Ott van például az Avatar című film, biztos sokan látták. Nemigen volt a törzs tagjain ruha (mert meleg volt), az ő értékrendjükkel (a természeti egyensúly, béke és önmagunk tisztelete, békés együttélés az otthont adó bolygó élővilágával, a lehető legkevesebbet ártsunk a környezetünknek, stb.) mégis ezerszer jobban tudok azonosulni, mint bármelyik korlátozó valláséval.

 

 

 

 

Ez a szemléletmód ugyanis azt közvetíti a hívek felé, hogy fönt, valahol egy másik dimenzióban (hogy mi véletlenül se lássuk, nehogy már egyértelmű legyen valami) létezik egy entitás, aki morci lesz és összehúzott szemöldökkel néz le rá, ha nem gombolja be a kardigánját vagy nem vesz sapkát (egyéb fejfedőt) bizonyos helyeken. (Nem kívánok vallási vitát nyitni, tisztában vagyok vele, hogyha megteszem, vékony jégre állok, egy ember vallása szent, sérthetetlen és magánügy.)

 

Bizonyos szempontból viszont mégsem az. Mégpedig akkor, amikor olyan szabályokat próbál rákényszeríteni valakire a vallással takarózva, amelyek az ember valódi lelki mivoltán (dióhéjban: azon, hogy ő most „jó" ember vagy „rossz") cseppet sem változtatnak.

 

Elhiszem, hogy a leányzó esetleg sértette a kulturális értékrendjüket azzal, hogy nem a megfelelő ruházatban parádézott a házban (!), de szerintem nem erre kellett volna fordítani a legnagyobb figyelmet, hanem arra, amiért valójában odaküldték őket.

 

Természetesen úgy lett vége, hogy mindkét tini sokat tanult abból a pár napból, amit a családdal töltöttek és a szüleikhez való hozzáállásuk is javult, de én nem gondolom, hogy ez az elavult regulázásoknak volt köszönhető, sokkal inkább annak, hogy megtanultak empátiával viseltetni embertársaik irányában.

 

 

 

 

Gondolom, sokan hallottatok arról, hogy sok, messzi földön (például Afrika egyes területein, a Távol-Keleten) élő tininek még ezeknél is sokkal értelmetlenebb, iszonyúbb dolgokat kell elviselnie csak azért, mert a felmenőik vagy a fölöttük állók „azt úgy szokják mán több száz éve". Nem szándékozom belemenni a kényszerházasságok és a női körülmetélés témájába, mert nem akarom, hogy ez egy zokogós írás legyen...(aki akar, utánaolvashat google-ön, de csak akkor, ha mentálisan felkészült rá...)

 

Tehát az én nagy kérdésem ezzel az egész témával kapcsolatban az, hogy mikor jön el az az idő, amikor ténylegesen az ember valódi mivolta lesz a fő érték és felülvizsgáljuk (mármint kollektíven mi, az emberiség) a szokásainkat, tradícióinkat, hogy kimazsolázzuk belőlük azokat az elemeket, amik értelmetlenek, fölösleges feszültségeket szülnek és fájdalmat okoznak mind lelkileg, mind fizikailag?

 

Kommentek

Hozzászólások

(11)
Szólj hozzá te is!
Nem vagy bejelentkezve!
  1. 1 Sissy123
    2010.július 29. 15:33

    Sissy123

    Pff, a vallás is olyan téma, amiről ha vitát nyit az ember, annak se vége, se hossza... úgyhogy abba nem is megyek bele.
    Én is láttam egy részt múlt héten a sorozatból, akkor egy NEM VALLÁSOS, gazdag indiai családhoz küldték a két kis kretént, ahol a papa üzletember volt.
    Az epizód ugyan ismét ráébresztett, milyen nagy az Isten állatkertje, de ennek ellenére is tök unalmas volt. Persze lehet, hogy vannak érdekes részek is.
    De nem azért, szerintem nevetséges, amit néha ezek csinálnak.
    Én úgy gondolom, hogy ha te mész vendégeskedni idegenbe, akkor kötelességed alkalmazkodni az ottani kultúrához arra az (ez esetben elég rövid) időre, hiába nem értesz egyet az ottani szokásokkal.

  2. 2 Sissy123
    2010.július 29. 15:41

    Sissy123

    Már persze, ha az adott kultúrában nem szokás fizikai fájdalom okozása. Mert tény, hogy a primitív tözseknél időnként előforduló női "körülmetélések", amit említettél, meg egyéb hasonlók elfogadhatatlanok. Ilyen esetben teljesen jogos a lázadás.

  3. 3 HollyDolly
    2010.július 29. 19:02

    HollyDolly

    igaza van a cikk jrójának!
    nem a külsőségek kéne számítsanak,az h hogyan öltözik egy ember az nem függ össze azzal h hogyan viselkedik.
    lehet valaki aki kicsit kihívóan öltözik,de rendes ember.jobb mint aki vallásosság cím alatt úgy öltözik mint egy apáca,és mégis rosszindulatú stb.

  4. 4 XxXLittleAngelXxX
    2010.július 29. 21:09

    XxXLittleAngelXxX

    pffuuu az ilyen vallási "megszoritásokkal" (pl a cikkben a ruhával kakpcsolatban,vagy mondjuk hogy annyira zártan kell öltözködni hogy az ember szinte már be van csomagolva....)meg az embertelen szokásokkal egyszerűen nem tudok mit kezdeni...hülyeség az egész....nem is kellett vna kitalálni ezeket!!!!

  5. 5 vaddi
    2010.július 30. 00:44

    vaddi

    Én értem és megértem, miért élnek egyes vallások - valamilyen szinten minden vallás - külsőségeket korlátozó eszközökkel. Ott ez a személyiségfejlődés, az identitás megélése és kifejezése, a közösséghez való tartozás jele és hagyomány (=hitük szerint az adott vallás kulcsfigurája kérte a korlátozást, és ők annak engedelmeskednek - a hit pedig olyan dolog, amivel nem lehet vitatkozni, vagy van vagy nincs, ahogy a cikk írója mondta). Normális esetben nem törvény és kényszer hatására, hanem önként vállalják ezt a vallás követői, de persze rengeteg az ellenpélda, ahol nincs választás.
    Az, hogy a brit gyerekek a sorozatban a szabályok követésére kényszerülnek, valójában vallásfüggetlen jelenség: célja csupán annyi, hogy megtanítsa a tinikkel, hogy vannak szabályok, amikhez alkalmazkodni kell, és felelősek vagyunk a környezetünkért, tisztelni kell a hagyományokat, akkor is, ha nem értünk velük egyet. Így törik be őket, ami igazából ugyanaz a jelenség, amikor a kiskatonáknak fogkefével kell tisztára suvickolni a padlót.

  6. 6 neywyw
    2010.július 30. 15:28

    neywyw

    Egyetértek vaddival. :) Engem speciel érdekel ez a téma, és utána is olvastam már... :) Ha jól tudom azért takarják el a nők testét, hogy a férfiak kíváncsi tekintetétől megvédjék a lányok, asszonyok szemérmét... (: Az a baj, hogy ezt a nézetet rá akarják kényszeríteni mindenkire, akire csak tudják, de mi mivel vagyunk jobbak? Mi is azt szeretnénk hogy ők úgy lássák a világot ahogy az európai "kultúrált" emberek. Könnyű bennük keresni a hibákat, más nézetek hívőinek is bennünk, de a legjobb az lenne ha először a saját szemléletünk hibáit javítanánk ki, és megpróbálnánk megérteni mások hitvilágát...szerintem. :) (És most nem azt mondtam, hogy helyesnek tartom a nők korlátozását bármiben is, mert nem... :) )

  7. 7 Sissy123
    2010.augusztus 01. 17:44

    Sissy123

    vaddi hozzászólásához:
    Na ja.
    Ilyen alapon azon is fenn lehetne akadni, hogy itt Magyarországon miért kell a nőknek takarni a mellüket, amikor a férfiaknak nem.
    A legtöbbünknek mégse jut eszébe ezen problémázni, mert az emberek többsége úgy gondolja, hogy ez tök természetes, egyértelmű. Csak megszokás kérdése.
    Képzeljük el, hogy idejön Magyarországra egy fiatal busman nő egy szál fűszoknyában és felső, sőt melltartó nélkül grasszál fel, s alá Budapest utcáin, csak mert náluk a nyamnyam törzsnél ez a szokás és mert szerinte hülyeség ruhát hordani nyáron, amikor meleg van. Nem botránkoznának meg ezen az Európai emberek? Dehogynem.
    Ott ez van, el kell fogadni, kész. Nem kell mindenáron ráerőltetni másokra a saját nézeteinket.

  8. 8 PrinCeSsaRnB
    2010.augusztus 03. 18:26

    PrinCeSsaRnB

    Nekem viszont ez a vallásom:)Elhihetitek hogy nagyon nehéz..Büszke vagyok rá meg egyetértek pár dologgal de néha én is kiverem a balhét otthon!Itt enm csak az öltözködésről van szó, a viselkedéssel,házassággal stb. Nincs meg az a szabadság ami másnak van sajnos.:S

  9. 9 Norely
    2010.augusztus 04. 05:07

    Norely

    Nos a szabályok világa mindenhol ott van, de az egész azon alapul hogy milyen a rendszere.
    Fölösleges a szabadságról beszélni mert egyáltalán nem létezik. Szabad ember még nem élt ezen a földön, ez csak egy szó amit az álmodni merö emberek kreáltak. Ez ugyan az a történet mint hinni a csodákban...
    Egy szabályt be lehet tartani, de nem kötelezö. Mindent át lehet hágni. Itt a bökkenö ami akadályozza a szabadság véghezvitelét, az az emberek kommentje a tetteinkre.
    A szabályokat mi emberek alkottuk mégsem tudjuk betartani, vagy ha úgy adja átmenni rajta. Szerintem ez az egész már rendesen nevetséges hogy egymást tiporjuk el szabályokkal és szabadságban való hittel miközben senki sem ártatlan...

  10. 10 Nicly
    2010.augusztus 04. 18:49

    Nicly

    Nem hiszek ebbe hülyeség miért takargasság magukat na oké hogy nem picsa gatya meg egy polo ami éppen van 5 cm-eres de ez hogy a csaj nyaka allatt egy kicsit kilátszott nagyon gáz

  11. 11 Pariah
    2010.augusztus 14. 14:36

    Pariah

    A legtöbb baj, általában abból adódik, hogy a vallás nem változik, az idő viszont telik.
    Indiában például megmaradt az a szokás, hogy a szent folyóban, a Gangeszban temetik el a halottakat. Tegyük hozzá, hogy ugyan ide viszik a teheneket, és ők maguk is olykor itt mártóznak meg, mert "szent folyó". Ez a három úgy érzem eléggé üti egymást.
    De régebben a népesség is kevesebb volt, nem volt ilyen hatalmas a szegénység. Utánanéztem, és a szokás eredetileg náluk is abból állt, mint néhány északi népnél, hogy a kis csónakra helyezik és a vízen égetik el a halottat. Manapság már erre sincs pénz, és egyszerűen bebugyolálva beledobják a vízbe. Mennyi fertőzés indulhat így útjára? Még belegondolni is rossz..
    Most más szokást nem ecsetelnék, de a legtöbb esetben ugyanez a gond. Az idő telik, de egy-egy szokás változatlan marad.

A belépő.hu lehetővé teszi, hogy ezzel a regisztrációval egy csomó más oldalon is beléphess. Fő a kényelem.

Szavazz!

Kinek a felelőssége, hogy egyre több a 14 éven aluliak által elkövetett szexuális bűncselekmény?

 
Partnereink:
  • http://hirgyujto.hu
  • http://hirkert.hu
  • http://figyel.hu
  • http://hir.lap.hu
  • http://hirmutato.hu
  • http://www.newsagent.hu/
  • Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért