Könyv vagy bikini?

Aki azt állítja, hogy még sosem tűnődött azon könyv fölé görnyedve, hogy „ennek a tárgynak vajon mikor veszem én hasznát az életben”, az vagy hazudik, vagy az Arany Pedál Díj mindenkori győztese. A strandszezon kezdetével ez a kérdés pedig még égetőbbé válik, ugye…

Kit érdekelnek a mássalhangzók együtthangzásának esetei, miért akarjuk bizonyítani, hogy a gyök kettő racionális és miért lenne jobb a világ attól, hogy ismerjük a tektonikus lemezmozgások eredetét (két hétig, amíg a dogára/vizsgára készülünk, aztán úgy felejtjük el az egészet, ahogyan van)?

Az iskolában elsajátított információk nagy része nem csak teljességgel érdektelen, de egyben hosszú távon megjegyezhetetlen adathalmaz is. Akkor mégis miért kínoznak minket 12+ éven át napi hat-nyolc órában különféle válogatott tortúrákkal, amiknek úgy sem vesszük hasznát sosem?

A válasz nem az információban, hanem a gondolkozásmódban rejlik. A problémamegoldásban, a forráskezelésben, az agymozgásban, amit a mindennapi élet során többnyire észre sem veszel. Történelmet nem azért tanulsz, hogy tudd, mikor és hol volt az 1526-os mohácsi vész, hanem hogy lásd, miképp működik a közélet, milyen döntések és történések befolyásolták mai helyzetünket, hogyan függnek össze egymással a világban a dolgok. A dátumok, a nevek, a helyszínek idővel elveszhetnek, de a rálátás és az árnyalt gondolkozásmód képessége megmarad.

További iskolalátogatásból fakadó haszonélvezet a sulibüfék alacsonyan tartott árai és a forró társasági élet mellett: választhatsz. A rengeteg ingerből és adatból egy napon – általában júniusban, az érettségi után – kiválaszthatod azt, ami a legjobban érdekel, és amiben akár a legjobbak közé is emelkedhetsz.

Oké, oké, mondod erre, ettől még ugyanúgy szívás egy forró késő tavaszi-kora nyári napon a könyv mellett punnyadni és parázni, ezen múlik-e a jövőd. Létezik egyáltalán olyan tárgy, ami azok számára is bír némi gyakorlati haszonnal, akik nem az adott területen akarnak később elhelyezkedni? Igen. Nyilván több is van, de az ének-tesi-rajz szentháromsága mellett van még egy sulis projekt, ami ablakot nyit a világra: a nyelvóra!

Ha angolul, németül, franciául, spanyolul, olaszul vagy éppen bármilyen más nyelven tanulsz, szélesednek a lehetőségeid: épp annyival ahány nyelvet már ismersz! Gondolj bele: mennyivel több film, tévé-show, chat-partner, közösségi portál, haver, barát, pasai, csaj, buli, könyv és újság! Erről szól az alábbi beszámoló is:

Már tizenhat éves voltam, amikor először német nyelvterületre keveredtem – mellesleg angolszász földön is tizenöt évesen jártam először – és az élmény mindent vitt. Ekkor már minkét nyelven folyékonyan és választékosan beszéltem, szoros nemzetközi barátságokat kötöttem és angol-német szépirodalmat olvastam… az anyanyelvi környezet viszont egészen más tészta volt. Hirtelen a helyére került minden: az összes mondat, szó, kifejezés, nyelvtani szabály egyszeriben mélyebb értelmet nyert, hosszú évek munkájának létjogosultsága rajzolódott ki előttem már az első napon. Mintha a kréta sercegése, a kettes a dolgozat alján, a felelések előtti kínos csend, a lázas magolgatás a szünetekben és megyei szépkiejtési versenyekért kapott oklevél a megérkezés pillanatában átalakult volna valami sokkal személyesebbé, valóságosabbá, kézzel foghatóbbá… a papírból, a krétából és a táblázatokból egyszeriben EMBEREK lettek, akik ezen a nyelven gondolkodnak, beszélnek és élnek. Hasonló élményem más tantárggyal soha nem volt: az absztraktból konkrét, az elméletből gyakorlat lett, a mozaik összeállt és helyére került. Őrülten élveztem, hogy (szinte) mindent értek, ami körülöttem elhangzik, és megtalálom a kapcsot ezekkel a furcsa szótagokat eltérően kombináló emberekkel, akik egyébként ugyanolyan élőlények, mint mi vagyunk, csak éppen valami furcsa tréfa folytán más köntösbe burkolják gondolataikat.

Ha egy fokkal jobb kedvvel ülsz le most a szótárfüzet elé szavakat magolni, már megérte megírni ezt a cikket.