- 2010.09.03.
-
- névnap:
- Hilda
- állatnévnap:
- Sheila,
- Batman
A világ leggazdagabb embereinek kedvenc állásinterjú-kérdései
A Forbes időről időre 400-as listát készít a világ leggazdagabb embereiről, akik persze egytől eddig multimilliárdosok. Mivel mindannyian sikeres cégek vezérigazgatói, nemrég arról faggatta ezeket a nagyágyúkat a Forbes, hogy vajon mi az első és az utolsó kérdés, amit minden állásinterjún feltesznek? Nos, minket az is meglep, hogy a főnökök...
frissaktuális karrier és suli téma
-
Miért lenne, ha vasárnap semmi sem lenne nyitva?
Ha jól emlékszem, öt évvel ezelőtt volt népszavazás Szlovéniában a kereskedelmi egységek vasárnapi nyitva tartásának ügyében: mivel azonban a kutya sem vette a fáradságot az ikszelésre, minden maradt a régiben. Reméljük, most is így lesz, az Európai Szabad Vasárnap Konferencia pedig közben keres magának valamilyen éles tárgyat, amit a hét hat napján feldughat magának a valagába, majd a hetedik napon megpihen.
-
Kollégista leszel? Tippek, hogy túléld!
Egész testemben remegtem, amikor azon az augusztus végi napos vasárnap délutánon apukám először hagyott magamra a középiskolai lánykollégiumban, és egyedül maradtam kilenc különböző suliból érkező szobatársammal.
- Kommentek
- 8
-
Sulistart: Mit kezdj magaddal, ha javíthatatlan lázadó vagy?
Nem tudsz nyugton ülni az órákon, mindenhez van valami egyéni hozzáfűznivalód, a fél osztály imád emiatt, a másik fele meg a pokolba kíván, mert nem tudnak tőled figyelni...
- Kommentek
- 5
-
10 árulkodó jele annak, hogy bejössz az egyik haverodnak
Szívesen barátkozol és bandázol a srácokkal, de sajnos (vagy nem sajnos) azt veszed észre magadon, hogy furcsa bizsergést érzel, ha egyikük közelében vagy...
- Kommentek
- 2
-
Sulistart: Túlélőcsomag osztálykirándulásra!
Szeptember első két hete az osztálykirándulások időszaka! Tudjuk milyen az, amikor az ember utolsó este próbálja összeszedni a gondolatait...
- Kommentek
- 13
-
Kihirdették a III. Ringier-ARC plakátpályázat eredményét
Állatmenhelyek, környezetvédelmi szervezetek, családjogi aktivisták... ugye tudod, hogy mindannyian felelősek vagyunk? Épp erről szól idén a Ringier ARC-plakátverseny.
- Kommentek
- 1
-
Megváltoztunk a nyáron, mi lesz a barátságokkal?
Három hónap hosszú idő, ha barátságról van szó. Előfordulhat, hogy más osztályba kerül az LB, de az is meglehet, hogy egyszerűen csak eltávolodtatok egymásról. Hiába, a barátság olyan virág, amit rendszeresen kell öntözni...
- Kommentek
- 6
-
Sulis pénzügyek: ösztöndíjak, támogatások - nem csak gólyáknak
Noha Magyarországon a nappali tagozatot az állam finanszírozza, a felsőoktatás azért mégis csak drága mulatság. Az első számú szponzor tehát a szülő, de azért léteznek egyéb alternatívák is.
- Kommentek
- 2
-
Modellkarrier: magyar lány lett a világ legszebb tinije!
A világ legszebb tinijei közé választották a 12 éves Ugyan Zitát. A Little King & Queen of the World 2010 gyermekszépségversenyen többek között Örményország, Ukrajna, Anglia, Románia, Szlovénia, Törökország, Bulgária, Magyarország és Németország 42 legszebb gyereke mérte össze báját és tehetségét egymással.
- Kommentek
- 12
-
Sulistart: Hogyan legyél népszerű 5 nap alatt?
Tuti tippjeink arra az esetre, ha a suliban növelni szeretnéd a népszerűségedet...
- Kommentek
- 11
-
Back to school: melyik sulitáska jön be a legjobban?
Helyes kis női tasó, vagány féloldalas postástáska, klasszikus oldschool iskolatáska (de nehéz is az) vagy apró retikül, amibe alig fér bele a notesz... a lényeg, hogy augusztus végén lelkifurdalás nélkül vehetsz táskát, mondván kell majd az isibe...
- Kommentek
- 13
ennél frissebb már nem is lehetne
-
Új nyelv, új világ... jó, de hogyan tanulj idegennyelvet?
Néha a hátad közepére se kívánod a nyelvórákat, felnőtt korodban meg majd súlyos tízezreket fizetsz a magántanárodnak. Inkább tanulj hatékonyabban a középsuliban!
- Kommentek
- 8
-
Leleplező suliszótár, középiskolásoknak
Íme a NEON őszinte és praktikus zsebszótára, ami egy pillanat alatt kitreníroz arra, hogyan lavírozz a középiskolai lét útvesztőiben!
- Kommentek
- 9
-
Jön a suli - készen állsz lelkileg és fizikailag?
Hamarosan újra be kell ülnötök a padba. Jön a korán kelés, napi 7-8 óra görnyedés az órán... Készen álltok rá?
- Kommentek
- 15
-
Kérj fizetésemelést - hüvelyöblítéssel!
Az a jó az agyatlan promóciós cikkekben, hogy a legképtelenebb témára is rá lehet húzni bármilyen terméket. Az amerikai Woman's Day magazin legutóbbi számában bölcs tippekkel látja el az olvasókat, hogyan turbózzák fel a fizetésüket egy kicsit. Szerintük a fizetésemelés fő záloga a tiszta vagina - fogadjunk, hogy ezt nem tudtátok!
- Kommentek
- 5
Pszichodoki
- Szijjártó Linda
-
‟A világot nem tudod megváltoztatni, a gondolkozásodat viszont igen”
Választ kaphatsz azokra a kérdésekre, amik régóta foglalkoztatnak: szerelem, barátság, kishitűség, önbizalomhiány, riválisok,...
Friss a Neonon
- SOKK! Manson a csaja ruháit viselte, és tök normális otthon
- Jogos eljárás vagy rendőri túlkapás a három tinilány letartóztatása?
- Távszerelem és cyberszex - a celebek szerint (videó!)
- Aki tud, az tud
- Napi cukiság: Carrie, a táncoló kutya! (videó)
- Nicole Richie: Megbántam, hogy a "szűz" szót tetováltattam magamra
- Rihanna lesmacizta magát
- Indul a vííííííííííz! - Szavazz!
- Kelly Osbourne-ból szuperszexi csaj lett!
- 50 Centnek Twitter-elvonóra van szüksége
Tovabbi cikkek
- Készítsd szépséged a sulira - a NEON-kisokos segít!
- Vajon élesben megállná a helyét Liptai Claudia és Till Attila CV-je?
- Vissza a suliba: és a ruhák? Segítünk!
- Kirúgták a munkahelyéről, mert transzszexuális!
- A legveszélyesebb meló: karácsonyig a föld alatt marad a 33 bányász!
- Jósolj: ismerd ki új tanáraidat már az első percben!
- Meló a Szigeten: a programhelyszín-felelős
- Húsz forintos füzettől a kétezer forintosig - egy tanár tippjei
- Klikkek és kirekesztők: téged milyen közösség vár szemtemberben?
- Meló a Szigeten: a színpadmester
Csatlakozz a táborához,
fórumozz, flörtölj, egy perc az egész!
Mi megy a TV-ben?
2010. 09 03., péntek
-
Isteni sugallat
12.00 -
A Grace klinika
12.00 -
ASZTRO Show
12.15 -
Fenyvesvölgyi kalandok 5.
11.45 -
Monk - Flúgos nyomozó
13.10












