RSS folyam
2013.06.19.
névnap:
Gyárfás
állatnévnap:
Ali,
Astor
2012. augusztus 2. csütörtök 18:00 - Vaddi

Ha apukád nem törődött veled, sérült lehetsz

Azok az emberek, akiknek a faterja nem igazán törődött velük 3 hónapos korukig, zömében sérültek - állítja egy friss kutatás.

kép: Northfoto

A Journal of Child Psychology and Psychiatry című szaklapban megjelent tanulmány készítői rámutatnak arra, hogy az első pár hónap alatt kialakult apa-gyermek kapcsolat hatással lehet a gyermek későbbi, serdülőkori vagy akár felnőttkori lelki állapotára- erre a következtetésre jutott a világ egyik legnagyobb kutatási alapítványa, a brit Wellcome Trust.

Az Oxfordi Egyetem kutatói 192 családot tanulmányoztak, a résztvevőket két különböző nagy-britanniai szülészeten választottak ki. A viselkedési problémák kialakulásának számos kockázati tényezője ismert, ezek közül kiemelten fontos a szülők alaptermészete és a szülő-gyermek kapcsolat. A kutatásokban azonban eddig főként az anya szerepére összpontosítottak.  

A mostani kutatásban viszont az apa és gyermek közötti kölcsönhatást vizsgálták, méghozzá a gyermek három hónapos, majd kilenc hónapos korában. Az eredmény azt mutatja, hogy az apa-gyermek kapcsolat már a pár hónapos gyermekeknél is kulcsfontosságú, és a viselkedési zavarokat kiváltó tényezők igen korai, néhány hónapos életkorra visszavezethetők. A vizsgálat eredménye szerint azoknál a gyerekeknél találtak komolyabb viselkedési problémákat, akikkel szemben az apjuk távolságtartóbban viselkedett vagy kevesebb időt szánt rájuk.

A vizsgálat azt is kimutatta, hogy ez a hatás erősebben mutatkozott meg a fiúknál, mint a lánygyerekeknél. Ez alapján a szakértők feltételezik, hogy pár hónapos korban a fiúkra erősebb hatást gyakorol az apa személye, mint a lánygyerekekre - olvasható a ScienceDaily tudományos ismeretterjesztő portálon.

Kommentek
Megosztom itt:




Friss a rovatban

  • Jobb kinn, mint benn - sportolj a szabadban!
  • Pozitív arccal egy még jobb világért!
  • A tesztoszteron agresszívvá tesz?!
  • Csak egyenesen! Nézz szembe a világgal!
  • Jótékony mágia: egydollárosokból százasokat varázsolt hajléktalanoknak a bűvész!
  • Bizarr kampány: várandós tinifiúk lepték el Chicagót
  • Hihetetlen! Valódi Maugliként, vadállatok közt nevelkedett a kislány!
  • Így őrülünk meg a szerelemtől!
 

Szavazz!

Te hogyan szerettél barbizni?

 
Partnereink:
  • http://hirgyujto.hu
  • http://hirkert.hu
  • http://figyel.hu
  • http://hir.lap.hu
  • http://hirmutato.hu
  • http://www.newsagent.hu/

  • Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért