fotó: Vaddi

Nehéz volt az út, mert egyikünk sem stoppolt még, és rögtön több országgal kezdtünk: két lány két hátizsákkal, akadt olyan határ, amin gyalog sétáltunk át. Karácsony volt, órák teltek el úgy, hogy senki nem járt az úton, és megfelelő földrajzi rálátás és releváns helyismeret nélkül nem zárhattuk ki azt sem, hogy esetleg az Európa-térkép másik sarkában kötünk ki… vagy ami még rosszabb, későn érkezünk. Csikorgó hideg volt, lefagytak az utak, téli napforduló, háromkor már sötétedett… soha nem fogom elfelejteni, ahogy ott álltunk az autópálya szélén, Németország közepén. Voltak pillanatok, amikor arra gondoltunk, hogyan fordulhatnánk vissza.

Gyakran eszembe jut az érzés, amikor megérkeztünk. Katartikus boldogság, testen túli extázis: a felszabadult tudat, hogy nincs lehetetlen, ha valamit akarunk és teszünk is érte. Most már tudom, hogy azon a napon nem csak három országhatárt léptünk át, hanem a saját határainkat is: nem számított a múlt (átfagytunk, éhesek voltunk és nem volt pénzünk) vagy a jövő (azt sem tudtuk, hol fogunk aludni vagy hogyan jövünk vissza), egyedül a jelen hatolt át a tudatunk rétegein. Őrültség volt az egész, de pont ez volt a lényeg.

Furcsa volt látni azokat az embereket, akik a szomszéd utcából jöttek. Szebbek, frissebbek és jobban öltözöttek voltak, mint mi, de fogalmuk sem volt arról az önfeledt, könnyű, vegytiszta boldogságról, amit akkor pótszer nélkül, tiszta fejjel éreztünk. Természetes, magától értetődő hétköznapnak vették az élményt, ami számunkra a különleges és hosszú út utáni beteljesült megérkezés volt. Bár minket csak a diákélet pénztelensége vezérelt, akkor értettem meg, miért indulnak a hívők időről időre különféle zarándokutakra. Fontos a spirituális töltekezés a helyszínen, de talán még fontosabb maga az út, ami odáig vezet.

Eltelt öt év a “zarándoklat” óta, de most is gyakran eszembe jut, ha nehéz helyzetben találom magamat és úgy tűnik, a cél elérhetetlen távolságra van tőlem, míg mások aranytálcán kapják meg mindazt, amiről én csak titokban merek álmodni: azok, akik helyben vannak, sokszor észre sem veszik a helyzetükből fakadó szépséget, szabadságot és lehetőséget. Azok viszont, akik hosszú és nehéz utat tesznek meg a célig, sokkal, de sokkal boldogabbak akkor, amikor végül megérkeznek. Már csak ezért is érdemes elindulni…