RSS folyam
2015.01.26.
névnap:
Vanda, Paula
állatnévnap:
Balambér,
Cherry
2010. június 10. csütörtök 13:10 - Vaddi

Tényleg sok a diplomás munkanélküli?

Sokan panaszkodnak, hogy Magyarországon főként diplomás munkanélkülieket képeznek, hiszen mindenki oklevélre vágyik, jó szakmunkásból pedig óriási a hiány. A baj ezzel együtt sem akkora, mint gondolnánk:  átlagosan három és fél hónap alatt találnak munkát a friss diplomások nálunk, derül ki a Diplomás pályakövetés elnevezésű vizsgálat friss eredményéből, amit a Népszabadság ismertetett.

A felmérés keretében közel ötezer, 2007-ben végzett diplomást kérdeztek arról 2010 tavaszán, mikor és milyen munkát sikerült találniuk, miután letették a lantot államvizsga után. A helyzet jobb, mint a többség hitte volna: a végzetteknek mindössze 1,7 százaléka nem talált munkát a 2007-es diplomázása óta. Negyven százalékuk már az államvizsga idején dolgozott, több mint felük - 53,5 százalék - pedig a diploma megszerzése után keresett és talált is állást. Harmaduk  - 35,4 százalékuk - már a diploma kézhez vétele utáni első hónapban munkába állhatott, a fennmaradó pályakezdők 19 százaléka kettő, 17 százaléka három hónap alatt talált munkát. Alig negyedüknek kellett négy vagy több hónapot várnia a munkába lépésre.

A közhiedelem szerint a bölcsész- és jogászdiploma a leghaszontalanabb papírköteg a házban, mivel ezeken a területeken óriási a túlképzés. A felmérés szerint azonban a fiatal bölcsészeknek és jogászoknak sem kellett sokat várni az első munkahelyre, sőt:  ezeken a pályákon az átlagosnál rövidebb, míg a természettudományi területen jóval több idő kell az első állás megszerzéséhez. Szóval nem igaz, hogy a virológus csak egy dolgot mondhat a bölcsésznek: "Egy sajtburgert és egy kis sültkrumplit kérek!" ;)[Mit ér az ember, ha bölcsész]
Kommentek
Megosztom itt:




Friss a rovatban

  • Dollármilliókat keres a világ legnézettebb youtubere
  • Mit (ne) csinálj, ha unatkozol?!
  • Mindössze 1,2 méter széles a világ legkeskenyebb lakása!
  • Van férfigésa is, és most jól megmutatjuk!
  • Így kell kéz nélkül zongorázni!
  • Kissé bizarr! Ékszereket készít a fiatal lány emberi hajból!
  • Playbackelés közben bukott le a rendőr - videó!
  • Mozgó graffiti: a street art új csodája
 

Szavazz!

Kinek a felelőssége, hogy egyre több a 14 éven aluliak által elkövetett szexuális bűncselekmény?