• Tanár úr, különleges hivatást választott. Hol és hogy terem a geológus?

• Gyermekkoromban a cserkészet volt nagy divat. A mi csapatunkat, a legkisebbeket – hat-tízévesek lehettünk – Farkaskölyköknek nevezték. Budán laktunk, a budai erdők közelében, ahol minden héten egyszer-kétszer kimentünk kirándulni a hegyek közé. Mindent fontosat megtanultunk a természetről, ismertük a fákat, a tavaszi virágokat, a kőzetek nevét. Meg tudtuk különböztetni a mészkövet, a dolomitot... De tudtuk már, melyik a Sarkcsillag, melyik a Göncölszekér. 10 évesen bekerültem az Érseki Katolikus Gimnáziumba, ami később Rákóczi Ferenc Gimnázium lett. Nagyon jó tanáraim voltak, például Honti Jenő, aki a biológiát tanította. Sokat forgattuk „Nyitott szemmel a természetben" című könyvét. Megfogadtuk az ajánlását, hogy kézi nagyító nélkül nem is érdemes útra kelni. Vagyis ne csak a nagy, összefüggő hegyvonulatokat lássuk, hanem az apró dolgokat is. Mert nemcsak elefántok, hanem apró hangyák is az élővilág részei. A világot a legnagyobbtól a legkisebbig ívelő egységben kell tekinteni. Kutatóként mindig ezt tartottam szem előtt. Volt idő, hogy a csillagászat és geológia között vívódtam, de végül az utóbbi ragadott magával.

• A Tanár úr komoly tudománnyal foglalkozó komoly ember. De fogadjunk, huncut gyerek volt!

• Nem, nem voltam huncut. Nagyon szegények voltunk, nehéz fizikai munkát kellett végeznem már egészen kiskoromtól. Favágással, -hordással, bútor- és kasszaszállítással kerestem pénzt. A jelenlegi fizikai állapotom részben ennek „köszönhető". Szórakozásként az én gyermek- és fiatalkoromat a cserkészkedés töltötte ki.

• Magam is jártam cserkésztáborban.

• Én úgy látom, ma nagyobb a hangsúly a formai dolgokon. A mi időnkben természetjárást jelentett, csillagok megfigyelését, szabadban alvást, tábortüzeket, éjjeli őrségállást. Olyan csendben mentünk az erdőben, hogy minket ne halljanak, de mi mindent érzékeljünk. Ezt később átörökítettük az indiánkodásba is. Az én nevem Kóborló Farkas volt, és maradt is abban a körben, amelynek tagjaiként a mai napig barátok vagyunk. Mi a természetre voltunk kíváncsiak, titokzatosság kísérte ezeket az utakat, kevesen és halkan jártunk a természetben. A hamarosan szárba szökkent úttörőmozgalom viszont nem nézte ezt jó szemmel. Kószáló Éji Sas barátomat el is vitte az ÁVO, a recski kényszermunkatábort is megjárta. A társaim egy része már nem él itthon, de mindannyiunknak életre meghatározó élmény volt az indiánság.

• És milyen volt az egyetemi évek hangulata?

• Nagyon zárt világban éltünk az akkori szocializmusban, nem is remélhettük, hogy eljutunk azokra a tájakra, amelyekről tanultunk. 24 évesen jutottam ki először külföldre, majd egy kis motorral szinte minden hétvégén indultam a Tátrába, a Fátrába, köveket, hegyeket, barlangokat nézni. Ez az időszak visszaidézte a cserkészéveket.

• Egyedül kóborolt?

• Igen is meg nem is. Vittem magammal a fejemben például Darwint, akinek útinaplóját 16 évesen már olvastam. Ámulattal töltött el, mennyire aprólékos megfigyelő volt. A Galápagos-szigeteken tudtam, hogy mit kellene látnom, mert Darwin leírta, de én mégsem láttam. Az ő figyelme mindenre kiterjedt, a madaraktól az iguánákon át a teknősök páncélformájának változásáig. Minden módosulásnak kereste az okát.

• Bizonyára hasznát vette ezeknek a tapasztalatoknak később, amikor írni kezdett.

• Az Évmilliók emlékei című könyvem, amely Magyarország föld- és az élővilág története például hét évnyi munka eredménye. Munka közben egyetemi jegyzeteimet is elővettem, hiszen annak idején Magyarországot alaposan bejártuk.

• Tanár úrnak melyik volt a kedvenc kutatási területe?

• Ez többször is változott. Az egyetem után a Természettudományi Múzeumba, a kőzettárba kerültem. Miután 1956-ban találat érte az épületet, 5 évig gyakorlatilag azzal foglalkoztunk, hogy az ásványokat szedtük elő a romok alól. Közben kis motorommal jártam a hegyeket, kőzeteket gyűjtöttem. 16 szekrényt töltöttem meg a múzeumban. Később a kőolajkutatással foglalkoztam tizenhárom évig.

• Valós veszély, hogy belátható időn belül elfogynak a kőolaj-készletek?

• Ez egészen biztos. Egyre több helyen, egyre nagyobb mélységekből hatalmas költségekkel hozzák felszínre. Helyettesíteni csak nagyon szelíd mértékben lehet. Nincs mese, a kétéltű autókat kell fejleszteni. Az elektromos autóknak egyre nagyobb teret kell kapniuk. A jövő évtizedek legnagyobb problémája, kulcskérdése az energia lesz.

• A közelmúlt megrázó eseménye volt a Japánt sújtó földrengés és cunami. Meg lehetett volna a pusztítást megelőzni, nem jelzett a szeizmográf?

• A geofizikai tudomány jelenlegi állása szerint nincs olyan lehetőség, ami vagy amivel előre lehetne jelezni a földrengést vagy annak nagyságát. Japán esetében azt lehet tudni, hogy földrengés-veszélyeztetett hely, és számítani kell arra, hogy rendszeresen mozog a föld. A japánoknak ez nem újdonság, már az 1920-as évektől erre figyelmemmel készültek az épületek, filmeztem is ott egy építkezés folyamatát. Ekkora mozgásra azonban még nem volt példa, de az igazi károkat és az emberáldozatok jelentős részét most is inkább a szökőár okozta. Az ember egyre fejlettebb technikákat alkalmaz, de soha nem tudja teljesen védetté tenni magát, mert mindig van és lesz olyan természeti erő, ami erősebb.

• Tanár úr súlyos műtéten esett át. Mi lesz a kóborlással a jövőben?

• Az életemet át kell értékelnem. Nem hiszem, hogy mostantól sziklát mászok vagy gleccsereken túrázom. A magyar hegyekben azonban még fogok barangolni. Különben pedig sok a dolgom: írással, a filmjeim befejezésével szeretnék foglalkozni.

Magyar Botond

Maradjatok gépközelben! Hamarosan a másik két nyertes pályaművét is elolvashatjátok, és bemutatjuk a győztes diákokat is!