RSS folyam
2010.09.03.
névnap:
Hilda
állatnévnap:
Sheila,
Batman
2010. július 29. csütörtök 16:45 - Vaddi

Öt dolog, amit minden suliban tanítani kellene

A siker viszonylag ingatag terület, nincs olyan lista, ami pontosan megmondaná, melyek azok a kvalitások és lexikális tudnivalók, amelyek kiegyensúlyozottá és boldoggá teszik az embert, netán szabad utat adnak karrierje folyamának. Az, hogy az iskola - és nem csak a mi (még mindig) poroszos iskolarendszerünk, hanem maga a szervezett oktatás, mint olyan - nem feltétlenül adja meg a mindennapi kihívásokhoz szükséges alapokat, régóta tény. De engedjük el a fantáziánkat: mégis melyek azok a "tantárgyak", amelyeket minden suliban oktatni kéne 2010-ben, Magyarországon?

  • Vállalkozási alapismeretek
Teljesen mindegy, hogy szakács vagy író akarsz lenni, egészen biztosan eljön az a pont karriered során, amikor elgondolkozol rajta: nem lenne jobb vajon, ha a magad ura lennél? Vagy a sztori elején, amikor tapasztalat híján sehol sem találsz magadnak megfelelő állást alkalmazottként, vagy már kiművelt öregrókaként, amikor úgy érzed, elég tudástőkével rendelkezel egy önálló üzlet sikeressé tételéhez (még ettől is gyakoribb eset kis hazánkban, amikor a munkáltató tesz - úgymond - kényszervállalkozóvá, hogy neki könnyebb legyen a dolga). Éppen ezért a bármilyen területen tanuló gimiseknek már illene közelebbi ismeretséget kötniük a vállalkozási alapismeretekkel, a dolog előnyeiről és hátrányairól időben értesülve.

  • Újságírás
2009-ben mindenki blogol, előadást tart, írásos és szóbeli formában osztja meg ötleteit a nagyvilággal. Az órarend ezzel szemben még nem alkalmazkodott ehhez a modern kihíváshoz: az iskolai fogalmazásóra vagy (később) az esszéoktatás nem teljesen fedi azokat az elvárásokat, amiknek az önálló online véleményközlés és publicisztika jobb esetben megfelel.

  • Vállalkozási, befektetési, üzleti alapismeretek
Jobb esetben - a fejlett országokban legalábbis - az embernek kétféle bevétele van: az egyik az állandó jövedelem (magyarul: fizetés), a másik pedig a változó, befektetésekből származó anyagi haszon. Nálunk az utóbbi forrás zömében csak a kivételezett (=pénzes) réteg számára elérhető,  holott kisebb tételben, megfelelő hozzáértéssel bárki állandó bevételre tehet szert ezen a módon. Tehet, ha tájékozott és naprakész pénzügyi kérdésekben akkor is, ha nem könyvelő vagy adótanácsadó.

  • Politika és társadalomtudományok
Az aktuális társadalmi helyzet fő problémája nem a szélsőjobb vagy a szélsőbal, hanem hogy a hiányos történelmi és politológiai ismeretekkel rendelkező emberek könnyebben bevonhatók mindenféle ön-és közveszélyes őrültségbe. A gond soha nem a határozott politikai elképzeléssel rendelkező tüntetőkkel van: inkább akkor kezdődik a probléma, amikor a kocsmapolitizáló alkeszok és a futballhuligánok színre lépnek és az ötödik vodka után rendkívül okosnak és erősnek képzelik magukat. No, a politika és társadalomtudományok árnyalt oktatása - némi szociológiával megspékelve - talán javíthatna ezen a helyzeten. Mellesleg észrevettétek, hogy Magyarországon nagyobb hangsúlyt fektetünk a természettudományokra (matek, fizika, kémia, biológia...), mint a társadalomtudományokra (filozófia, jog, politika, pedagógia, pszichológia, szociológia)?

  • Marketing és sales
A nagybetűs életbe kikerülve az ember gyermekének első sokkja a termékközpontú gondolkozás globális jelenléte: van a termék, van a csapat, és vagy te... nehéz megtalálni azt az egyensúlyt, amely mindhárom résztvevő számára egyaránt kedvez. Persze nem lesz mindenkiből topmenedzser (szerencsére), de ma már egy írónak sem csupán az a feladata, hogy írjon. A sikeres író ma - nem csak Magyarországon, hanem a világ bármely szegletében - önmagát profimód menedzselő, saját könyvét ügyesen promotáló üzletember, jó kommunikátor, szellemes előadó és izgalmas médiaszemélyiség is egyben. Ráadásul ezen kvalitások nélkül nincs az a terület, amelyen belül bárki is tartós sikert érhetne el (sajnos). Ez van, és persze globalizáció meg kapitalizmus: minden annyit ér, amennyit kifizetnek érte.
Kommentek
címkék: tantárgy, siker

Hozzászólások

(11)
Szólj hozzá te is!
Nem vagy bejelentkezve!
  1. 1 nagyandi03
    2010.július 29. 18:57

    nagyandi03

    A legelső és legfontosabb az ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁS lenne. Erre most döbbentem rá nemrég, amikor a barátnőm nagyija majdnem meghalt mellettem, a mentő nem jött időben, a barinőm apja mentette meg az életét szájon át lélegeztetéssel... amit ő sem tanult sehol, hanem egy filmben látta...

  2. 2 schmetterlingkatze
    2010.július 29. 20:25

    schmetterlingkatze

    Nálunk kötelező volt részt venni egy ilyen tanfolyamon, már mint elsősegélynyújtásin! Hoztak műbabákat és defilibrator is volt. Mindenkinek le kellet írni a lépéseket, majd gyakorlatban is elvégezni. Szerintem jó volt és hasznos. Bár remélem nem kell soha sem alkalmaznom!

  3. 3 ZsoltXD
    2010.július 29. 20:41

    ZsoltXD

    NEkünk a suliban van elsősegélynyújtás szakkör, és én mindig voltam , de hát nagyon kevesen wannak. Télleg jobb lenne ha kötelező tantárgy lenne.

  4. 4 bevvyy
    2010.július 29. 20:45

    bevvyy

    Én vajdasági lány vagyok és nálunk az általános iskolában oktatnak elsősegélnyújtást, kai szeretne ilyet tanulni...De szerintem a föntiekről fogalmuk sem lenne..:D

  5. 5 ~mya~
    2010.július 29. 22:09

    ~mya~

    tökjó. az újságíráson kívül én az összeset tanulom... xP

  6. 6 plady9322
    2010.július 29. 22:11

    plady9322

    Nem tanulok ugyan újságírást viszont kommunikációt igen, és idén bizony volt olyan feladatunk, hogy prezentációt kellett készítenünk rendes bemutatóval, elő kellett adni, szoktunk szónoki beszédet írni mindenki választ magának témát és írnia kell róla fogalmazást, arra is kap jegyet meg az előadás módjára. Nyáron a kötelezők mellet pedig van három szabadon választható amelyekről könyvajánlókat kell írni, és azt is elő kell adni az osztály előtt...és igen, igen az előadás mód akár le is húzhat a jegyen ha nagyon bénák vagyunk :) Mindezek mellett szakközépbe járok és olyan szakra, ahol tanulok marketinget, és gazdaságtant- közgázt egyaránt :) Az elsősegély nyújtás nálunk a suliban mindig egészség napon jelenik meg, ahol kipróbálhatjuk milyen is egy ilyen helyzet. De szerintem is jó lenne tantárgynak, valamint lehet vicces lesz, de én a gépírást is bevezetném, és a levelezéstant. Mert szerintem tíz újjal már mindenkinek kéne gépelni, mert ki tudja mi lesz belőle, és utálom mikor sietnék és még a suliba a titkárnő is két újjal pötyög-.- levelezéstan meg nagyon jó lenne, mert ugye ott tökéletesen megtanulhatjuk, hogy kell pl. egy önéletrajzot, vagy egy motivációs levelet írni, hogy a többi fontos dologról már ne is beszéljek :) Bocs, hogy hosszúra nyúlt XD

  7. 7 boglarka957
    2010.július 30. 10:40

    boglarka957

    tényleg fontos lenne az elsősegély nyújtás...de nekem van kismotor jogsim, és ott mindenképpen le kellett vizsgázni belőle...valóban fontos..de nekünk 3x2 óra volt a tanfolyam és belefért minden amit meg kellett tanulni...szóval szerintem valamelyik másik tantárgyal kéne egybevonni...eés mondjuk -habár hasznos volt- nem szaívesen ülném végig még1x...:S

  8. 8 kavics03
    2010.július 30. 12:20

    kavics03

    Nálunk ez bele volt építve a tananyagba... PL: politika- föci ( hogy jön a kettő egymáshoz?) újságírás- mindenben volt egy kicsi

  9. 9 kibi
    2010.július 30. 15:29

    kibi

    A szakközepekben szerintem tanulnak ilyesmit, de nem tudom... Aki nem akar vállalkozó lenni vagy marketinges, az miért tanulja? Lehet, csak én vagyok begyökösödött ember, de nem látom több hasznát ezeknek, mint a tánc és dráma vagy a hon és népismeret óráknak.
    Másik dolog: ha ezek kötelezők lennének, úgyse tanulná a diákság nagy része. A mostani tantárgyakat se tanulják, ezeket miért?

  10. 10 Agota0015
    2010.augusztus 06. 13:14

    Agota0015

    én ujságirást és marketinget tanulnék a többi nm izgat:D:D

  11. 11 bunnyes93
    2010.szeptember 01. 19:53

    bunnyes93

    hát igen, az elsősegélynyújtás mindennél fontosabb, nálunk van :))
    és újságírás Is ;)
    !
    de egyetemen majd valami olyan szakra megyek amit lehetőleg a későbbiekben fel is tudok használni nem csak pénzem lesz belőle .. =/ mert azi is olyan önző dolog, hogy a lóvéért valaki képes mindent megtenni és abba nem gondol bele, hogy amit csinál mennyi emberen segíthetne pl, vagy az állatokon esetleg az éhező gyermekeken. most olvastam, hogyha a sztárok 10%-ot odaadnának vagyonukból, Afrika soha többé nem éhezne, lenne víz és oktatás, rendes üzletek és ki tudnának építeni városokat .
    de ez a mai világ már csak magával törődik és azzal hogy ki legyen elégítve az ő kis mocskos fantáziája :P

A belépő.hu lehetővé teszi, hogy ezzel a regisztrációval egy csomó más oldalon is beléphess. Fő a kényelem.

Szavazz!

Kinek a felelőssége, hogy egyre több a 14 éven aluliak által elkövetett szexuális bűncselekmény?

 
Partnereink:
  • http://hirgyujto.hu
  • http://hirkert.hu
  • http://figyel.hu
  • http://hir.lap.hu
  • http://hirmutato.hu
  • http://www.newsagent.hu/
  • Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért