Hova menjek, mit csináljak - és mennyiért? A korosztály klasszikus kérdései, sokszor válasz nélkül

A 15-24 évesek az úgynevezett Y-generáció tagjai: ők a legifjabbak azok között, akik szárnyaikat próbálgatják az álláspiacon. A többségük egyelőre még csak a különféle diákmunkákkal és gyakorlatokkal ismerkedett meg, de persze ne feledkezzünk meg arról, hogy ennek a korosztálynak lényegesen komolyabb munkatapasztalata van Amerikában, mint nálunk. Az Újvilágban ugyanis minden középiskolás - még a felső-középosztály tagjai is - vállal valamilyen zsebpénz-kiegészítő-tapasztalatgyűjtő munkát, elég egy pillantást vetnünk kedvenc celebjeink első szárnypróbálgatásaira.

Gwen Stefani szegényebb napjaiban - húszas évei elején - a helyi Dairy Queen kajálda padlóját pucolta, néha pedig hangosan énekelt közben...

Oké, be kell látnunk, hogy nem csak a tizen-huszonévesek szomorkodnak, hanem bizony ez a legszomorúbb felmérés Amerikában évtizedek óta: az össznépességnek mindössze 45 százaléka elégedett munkájával, ami semmi esetre sem mondható fényes helyzetnek (az viszont világosan kiderül, hogy külföldön sincs kolbászból a kerítés). Húsz évvel ezelőtt 61 százaléknak tetszett az, amit csinál.

A szakértők természetesen feltették a kérdést, hogy mi lehet az oka a munkaerőpiac legifjabb tagjainak elégedetlenségének. A magyarázat adja magát: a pályakezdők melós éveik első néhány évében még nem tudnak feltétlenül igényeiknek és képzettségüknek megfelelően elhelyezkedni, sokan keveslik kezdő bérüket, ami általában semelyik országban sem túl fényes a tapasztalt munkaerő megbecsültségéhez képest.

Felmerül a kérdés, milyen eredménnyel zárulna egy hasonló felmérés Magyarországon: a diákmunkahelyzet szégyenletes, a diákszövetségek kilencvenöt százaléka szabályszerűen kizsákmányolja a fiatalokat és elképesztően kevés a szakirányú képzettséget vagy - for that matter - bármilyen egyéni képességet igénylő diákmeló. Részmunkaidős állások, amit középiskolások vagy akár egyetemisták végezhetnének szinte egyáltalán nincsenek, maguk az intézmények pedig szinte tudatosan kerülik a praktikus, éles helyzetekre történő tudatos felkészítést. Vajon miért?

[Némi inspiráció: top-vezérigazgatók első állása suli után]