RSS folyam
2010.09.03.
névnap:
Hilda
állatnévnap:
Sheila,
Batman
2010. február 3. szerda 18:30 - marklar

Mindenki Robert és Kristen kapcsolatát támadja!

Igazi Rómeó és Júlia történet van kialakulóban! Hiába tervezte azt Robert Pattinson és Kristen Stewart, hogy a jövőben  sokkal jobban felvállalják majd kapcsolatukat, a két sztárt körülvevő emberek most inkább azt próbálják elérni, hogy  kevésbé legyen komoly a köztük lévő románc. Ez aztán a Shakespeare-i dráma!

Jaj, mi lesz velem nélküled...<br><br>
Jaj, mi lesz velem nélküled...
Az utóbbi néhány hétben nem igazán lehetett együtt látni a két színészt, és a jelek szerint ez nem a véletlen műve volt: kifejezetten megkérték őket, hogy ha lehet, töltsenek kevesebb időt együtt! Állítólag a két sztár emberei egyesítették erőiket, hogy véghezvigyék ördögi tervüket , tehát hogy elérjék, hogy Rob és Kristen kevesebb időt pazaroljon egymásra és így több idejük maradjon a karrierjükre. Robertnek több nagy költségvetésű film, például a Remember Me és a Bel Ami forgatására és promótálására is koncentrálnia kell manapság, Kristen pedig mint tudjuk jelenleg épp a Sundance fesztiválon bemutatott két filmjével, a The Runawaysszel és a Welcome to the Rileysszal nyomul, és az őket körülvevők úgy gondolják, nem nagyon kéne most a munkán kívül mással is foglalkozniuk. A két sztár pedig állítólag behódolt a menedzserek és a filmstúdiók akaratának, és visszavettek a tempóból - már csak az a kérdés, mennyire befolyásolja majd ez a döntésük a kapcsolatuk jövőjét...

Kommentek

Hozzászólások

(20)
Szólj hozzá te is!
Nem vagy bejelentkezve!
  1. 1 lucy109
    2010.február 03. 19:02

    lucy109

    Szerintem nagyon szép pár együtt... remélem együtt maradnak az idők végezetéig :D

  2. 2 Loacsajszi
    2010.február 03. 19:56

    Loacsajszi

    nekem már az agyamra mennek :| most bocs... de már minden róluk szól....nekem mind1 h eggyütt vagy sem... Róbert sztem eggyáltalán nem jó pasi, Kristentől meg kiakadok :| a filmet se birom...de ez az én véleményem, tudom h őket mindenki szereti de...

  3. 3 csuzó
    2010.február 03. 20:07

    csuzó

    Már én is nagyon unom őket... Nem mind1, h együtt vannak-e vagy sem? mit kell folyton találgatni?? Írjátok meg, ha már ők is bejelentették, és kész....

  4. 4 bells95
    2010.február 03. 20:11

    bells95

    hát ezaz! a sok bulvárizé meg hülyeségek miatt van ez! mindenesetre én szurkolok nekik.. :)

  5. 5 orsika721
    2010.február 03. 20:11

    orsika721

    szerintem Kristen nagyon bena es Robert is szornyu katasztrofa mindketto a filmben oke Robart nagyon helyes ott kristen meg hozza a formajat de robart olyan mint egy csoves a hetkoznapokban kiabrandito... egyebkent a film elmegy a kony meg szuper(L)

  6. 6 bells95
    2010.február 03. 20:12

    bells95

    ja, és lehet h természetesen ez is csak a nagyérdemű zseniális legújabb népfogó csámcsogó kitalációja. (:

  7. 7 Lolli27
    2010.február 03. 21:19

    Lolli27

    Ez megint valami írtó nagy hülyeség!!! Már nem tudják mit találjanak ki a kapcsolatukról!!! én szurkolok nekik de most már uncsi a sok találgatás!

  8. 8 19960911
    2010.február 03. 21:23

    19960911

    Nos, én tényleg szeretem őket, de könyörgöm, ez már ANNYIRA UNALMAS^^

  9. 9 pussycatcsaj
    2010.február 03. 21:30

    pussycatcsaj

    Szerettem az Alkonyatot meg minden, de azért nem kéne állandóan mindig róluk híresztelni. Az első két-három hónapban még örültem a sok hírnek, de már kettéáll a fülem a sok hülyeségtől. Már nem tudnak mit kitalálni!

  10. 10 Zoffy
    2010.február 03. 21:33

    Zoffy

    Szinte naponta közölnek valamit az oldalak róluk, és már minden havonta megjelenő újságban is róluk cikkeznek! (IM, Girl, stb..) Kicsit tényleg idegesítő már.. :s

  11. 11 Momcsy
    2010.február 03. 21:37

    Momcsy

    én azért szurkolok!^^de az a sokk cikk róluk...na mind1!<3TWILIGHT<3

  12. 12 filmstar
    2010.február 04. 14:16

    filmstar

    Mindenki Robert és Kristen kapcsolatát támadja! Van nekik egyáltalán olyan? Szerintem békén kéne hagyni őket élni az életüket, és nem hülyíteni a jónépet a pletykákkal. Most komolyan. Ki szeretné ha állandóan mindenhol az pörögne, hogy most éppen ki kivel van? Értem én, hogy sztárok meg példaképek, de akkor is. szánalmas..-.- amugy a színészekkel nincsen bajom.:D

  13. 13 nagyalexandra10
    2010.február 04. 16:54

    nagyalexandra10

    Én imádom a Twiligtot...főleg a színészeket!!!(L):)De én már annyira unom,hogy állandóan róluk van szó,és hogy pont emiatt megy tönkre a kapcsolatuk mert nem hagyják őket élni.Mindenkinek kell hogy legyen magánélete...még a sztároknak is hiszen ők is csak emberek.Úgyhogy légyszíves hagyjátok őket békén!:)Rob&Kristen&Twilight(L)(L)

  14. 14 Klimpir
    2010.február 06. 21:04

    Klimpir

    leszarom.unalmas.

  15. 15 Toto14
    2010.február 09. 19:16

    Toto14

    én örülnék, ha együtt lennének. : ) úgy jobban kijönne a twilight hangulata v nemtom. xp = D

A belépő.hu lehetővé teszi, hogy ezzel a regisztrációval egy csomó más oldalon is beléphess. Fő a kényelem.

Szavazz!

Kinek a felelőssége, hogy egyre több a 14 éven aluliak által elkövetett szexuális bűncselekmény?

 
Partnereink:
  • http://hirgyujto.hu
  • http://hirkert.hu
  • http://figyel.hu
  • http://hir.lap.hu
  • http://hirmutato.hu
  • http://www.newsagent.hu/
  • Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért