- 2010.07.31.
-
- névnap:
- Oszkár
- állatnévnap:
- Oszi,
- Márka
Károly herceg nálunk tiltakozik a rasszizmus ellen
Állítólag a brit trón várományosa Károly herceg is itt lesz a Zene a Rasszizmus Ellen rendezvényeit támogatja majd. És lesz egy csomó jó koncert is, The Moog és Kolin, Neo meg más is. A ZARE eredetijét Nagy-Britanniában indították útjára, ezért is jön a trónörökös. Egyszóval egy újabb jó ok a bulizásra!
|
| The Moog |
" - és hasonló jelszavak közben magyarázta el, hogy miért kell kiűzni a bevándorlókat. Másnap teljesen másnaposan elnézést kért, többek között azzal indokolva szavait, hogy a.) részeg volt, b.) a feleségére egy arab rámozdult a backstage-ben. Hogy ezért miért is kéne minden más bőrszínű embernek távoznia Angliából? Ki tudja. A közönség és a zenész szakma nagyon rosszul fogadta Clapton kirohanását, mivel Eric is a feketék zenéjét játszotta, zenekarában is rengeteg fekete zenész játszott, szóval a mondataiban az értelem nulla, zéró, semmi. Viszont felismerve a zenészek és a színpadon állók felelősségét, a botrány után sok zenész összefogott, és koncertsorozatot szervezett Rock Against Racism névvel. A kezdeményezés mellé a brit kormány is odaállt, és azóta is támogatják más országokban a hasonló akciókat.
|
| Neo |
A programhéten olyan jóságok is lesznek, mint március 19-én Turbo, The Moog, The Kolin és Ludmilla Debrecenben, a Klinika Egyetemi klubban, vagy mnárcius 21-én Budapesten a Gödör klubban Artos Csaba, MC Gőz és magyar underground hip-hop ikon mellett Hangmás, Jacked, Neo, Subsrcibe.
|
| Károly herceg |
Tavalyi filmünk a Sziget Zene a Rasszizmus Ellen napjáról:
- Kommentek
Friss a Neonon
-
1
2010.március 13. 15:42JuJuHounds
Jól hangzik :)Amúgy meg Károly herceg NEM trónörökös :P II Erzsébet Vilmost jelölte ki utódjának.
-
2
2010.március 14. 17:46rexie
Az angol királyi ház öröklése komoly jogi kérdés, nem olyan egyszerű átugorni egy trónörököst, bár a bulvársajtó előszeretettel terjeszti ez: http://hetivalasz.hu/vilag/botrany-a-kiralyi-udvarban-diana-hercegno-elsoszulottje-eloz-26211 pl. egy cikk ebben a témában. Jogilag és valós értelemben is viszont ma is Károly herceg a trónörökös.
-
3
2010.március 14. 18:15Iampetra
A The Kolin tök jó ^^
Csatlakozz a táborához,
fórumozz, flörtölj, mutass.be másokat,
egy perc az egész!
Mi megy a TV-ben?
2010. 07 31., szombat
-
The Amazing Race
8.30 -
Lúzer zsaruk
10.00 -
Top Shop
10.00 -
414-es küldetés
9.00 -
Ki ugat a végén?
9.00









