- 2013.05.25.
-
- névnap:
- Orbán
- állatnévnap:
- Al Capone,
- Colos
Indie lány nyár - Sűrű Sziget
Embertelen pörgés. Interpol, Pulp, Motörhead, Quimby, Hurts, Empire Of The Sun, tömeg, hideg, pörgés, pörgés, pörgés.
Koncert túlterhelés, teltház körüli tömeg és pörgés jellemezte az első napot. Kapkodtuk a fejünket, idén minden nagyobb színpadon 23 órakor vége a koncerteknek, így összecsúszott néhány kötelező fellépés. De koncertek nélkül is elszánt bulizás kezdődött már kora délután. Angolszász indie zenés Nagyszínpad, és ehhez illő brit időjárás lett erre a napra. Napsütés, erős szél, mérsékelt meleg, ez az ír nyár - mondta meglepődve Írországból érkezett barátunk. Az indie lányok ennek megfelelően már késő délután gyülekeztek a Nagyszínpadnál, színes napszemcsik, smink, kalapok, visszafogott tánc, ez volt.

Nagyjából nyolcig elszórakozott a szigetelők egyre nagyobb tömege mindenfelé, az ír népzenés folkpunk Flogging Molly mulatós kelta zenéjére gyűltek össze annyian, mintha este tíz lenne a Nagyszínpad előtt, és még a goth lányok is ír néptáncra perdültek.

Nyolc körül viszont vad rohanás kezdődött, a Sziget minden útja megtelt céltudatosan tülekedő, éppen egy másik koncertre rohanó fesztiválozókkal. Fél nyolc körül az Empire Of The Sun hihetetlen koncertje a Party Arénában, viszont nyolctól az Interpol kezdett. Az Interpol tudatos és angolszász szomorú zene, ahol szerintünk szerződés köti az tagokat, hogy nem mosolyoghatnak a színpadon. a zenekar kommunikációja a közönséggel eddig egy helló volt kezdéskor és egy goodbye a végén. ennyi. Ehhez képest Paul Banks az énekes beszélt koncert közben, sőt, elhangzott egy olyan mondat is, hogy ez a hely a világ legszebb helye, sőt Paul Banks elmosolyodott koncert közben! Az image összeomlott, a zenekar vidám volt. Azzal egyet érünk, hogy Budapest egyike a világ legszebb helyeinek, de ilyen szubjektív pozitív vélemény ennek a zenekarnak még nem hagyta el a száját. Nem tudjuk, hogy milyen pálinkát vagy más hungarikumot kaptak, de nekünk is kell belőle. Amúgy az eddigi legjobb Interpol koncertet adták, amit valaha látott valaki.

Közben a Quimby is elkezdődött az MR2 színpadon, és a világ leghangosabb zenekara a Motörhead is a Metál Nagyszínpadon. Itt voltak többen magyarok, a negyvenes motorosoktól a cool rockerekig mindenki, az utak bedugultak, tíz-húsz percekbe telt, amíg megtettél pár métert.

És a Nagyszínpad fő fellépője még csak ezután következett. A Pulpról annyit kell tudni, hogy a britpop egyik legfontosabb zenekara voltak, és tulajdonképpen már nem léteznek. Jarvis Cocker a frontember a britek egyik megmondó embere, amire rámondja, hogy cool, az cool lesz, nincs vita. Most pár koncert erejéig álltak össze, összesen 23 fellépést vállaltak az egész világon idén, és ezek egyike a Sziget, mert 2002-ben már felléptek itt, és jól érezték magukat. Új számuk nincs, de a régiek is elvisznek pár órás koncertet, persze best of válogatást játszottak. Jarvis fekete keretes szemüvegében és szakállával úgy nézett ki, mint egy szobatudós, aki bekatizott egy egyetemi bálon, de volt benne valami Sylvester Stallonéból is a Nagyvárosi farkas című filmből is, egyszerre volt értelmiségi és cool. A showman szerepből most sem tudott kiesni, egy komplett Fábry-showt lenyomott a koncert ürügyén, be nem állt a szája. A Pulp profi és tökéletes volt. Lézerek, füst, amit gyorsan elfújt a szél, és az eddigi legjobb ledfal animáció gondoskodott a vizuális élményről.


A Hurts szintén hozta a formáját, de ők már nem szabadtéren, hanem melegben, sátorban. Theo Hutchcraft hozta a majdnem patetikus, majdnem A-HA számokat, minden slágerrel. Ritchie Hawtin meg 3 körül kezd a Party Arénában, rendesen hideg van, és holnap is lesz nap,



- Kommentek
Friss a Neonon
- Fan BingBing sziporkázott Cannes-ban
- Már 3 éve 30 évvel fiatalabb pasival él a legendás színésznő
- Csodálatos háromszög jelenik meg az égen vasárnap napnyugtakor!
- Hoppá! A sztárszínész bealudt az interjú alatt - videó!
- Psy-ként partizott együtt a celebekkel a hasonmás, és senkinek sem tűnt fel, hogy kamuzik!
- Cukiság! MJ, a biciklis futár cica az internet új sztárja - videó!
Kapcsolodó cikkek
Mi megy a TV-ben?
2013. 05 25., szombat
-
Szellemekkel suttogó
16.20 -
Bolondok aranya
17.00 -
A maszk fia
16.25 -
Kettős ügynök
16.30 -
Tulipános Fanfan
16.45











