RSS folyam
2010.07.31.
névnap:
Oszkár
állatnévnap:
Oszi,
Márka
2010. március 2. kedd 21:18 - neon

Olvass a tekintetében!

A szem a lélek tükre - lerágott csont. Vagy mégsem? Tény és való, hogy ha valakivel először találkozunk, többségünk alaposan megnézi az illető szemét, és az alapján ítéli meg. Hogy miért?

Nos, valószínűleg azért, mert a szemek formájuktól, a köztük lévő távolságból stb. sok minden megállapítható egy emberről. Vegyük sorjába, mit is kell szem előtt tartani, ha szeretnénk belelátni a másikba csak egy pillantással.

szeme

Az íriszek

Az első, ami szembe tűnhet, hogy mekkora az általunk vizsgált alany írisze, mert ugye nem egyforma mindenkinek. Hogy mihez képest kicsi vagy nagy? Hát a szem fehérjéhez képest. Ha valakinek nagy, könnyebben ki tudja fejezni az érzéseit, nem rejti el azokat. Ezek az emberek kedvesek, gyengédek másokkal. Képesek egy szempillantás alatt szerelembe esni valakivel, és az érzelmeket hevesen élik meg. Könnyen lelkesednek, hamar elszomorodhatnak, és kitörő az örömük. Akinek viszont kicsi az írisze, nem engedi, hogy az érzelmei irányítsák, racionálisak, és az eszükre hallgatnak. Nagy az önuralmuk, de ez a kívülállóknak úgy tűnhet, hogy érzéketlenek és közömbösek. Valójában viszont csak nehezen tudják kimutatni az érzéseiket. Nehezebben lehet kiismerni őket, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem szerethetők.

szem

Egy csillogó szempár...

Nagyban meghatározza, mennyire válik valaki vonzóvá számunkra, hogy mennyire csillog a szeme. (Ebbe persze nem számít bele az, amikor az illető lázas, mert akkor alapból csillog a szeme.) Akinek csillog a szeme - az írisz színétől függetlenül -, szinte magukhoz vonzzák az embert. Bizalmat ébresztenek, ezért sokan azonnal kitárulkoznak előttük. Ez a tulajdonság azonban félreérthető is, mivel sokan azt hihetik, hogy a csillogó szempár flörtölést takar. Már-már hipnotikusak. Azok viszont, akiknek nem hangsúlyosan csillogó a szeme, azt az érzést keltik a környezetében, hogy elutasítja a közeledést. Többnyire azokra jellemző ez, akik stresszes környezetben élnek. Ridegnek és barátságtalannak tűnnek.

A szemek közti távolság

Nem mindegy, hogy egy komplett fejfordítással lehet egy embernek hol az egyik, hol a másik szemébe nézni, vagy csak a szemünk mozgatásával. Jó, ez durva volt. Mindenesetre tény, hogy a szemek közti távolság meghatározó, már ami a toleranciát és az eseményekre való reagálást illeti. Ha valakinek közelülőek a szemei, sokkal hamarabb cselekszenek, mint azok, akiknek távolülőek. Utóbbiak tűrőképessége nagyon magas, és sokkal elnézőbbek. Könnyű velük szót érteni,viszont hajlamosak kicsúszni a határidőkből. A közelülő szemekkel rendelkező embereknek fejlett az igazságérzetük. Képesek teljes figyelmükkel csak egy bizonyos dologra koncentrálni. Viszont idegesek lesznek, ha egyszerre sok mindennel kell foglalkozniuk.

eye

Az elemzés a minden (?)

A csajok találkozhatnak azzal az apró problémával, amikor a szemhéjat elfedi egy bőrredő, így ugyanis elég nehéz sminkelni. De azon kívül, hogy idegesítő, attól még fontos jelentéssel bír. Ez ugyanis arra utal, hogy az illető szeret elemezni, mindig tudni akarja, mi hogyan működik. Sokat kérdez, viszont a véleményét mindig tényekkel és érvekkel támasztja alá. Ha viszont az emberünknek látszik a szemhéja, nem tölti azzal az idejét, hogy minden apróságot megtudjon. A lényeg, hogy értse, miről van szó. Neki ennyi elég, és ettől kezdve untatja a sok beszéd. Szeret inkább azonnal a tárgyra térni.

szem

A komolyság jele

Ez nagyon egyszerű... Minél mélyebben ül valakinek a szeme, annál komolyabb, és annál jobban lehet vele elmélyült, már-már filozofikus témákról beszélgetni.

Na skacok...tükröt elő, elemzésre felkészülni!

Folyt. köv.

Kommentek

Hozzászólások

(7)
Szólj hozzá te is!
Nem vagy bejelentkezve!
  1. 1 Loacsajszi
    2010.március 03. 09:19

    Loacsajszi

    de érdekes 1 cikk :D köszike NEON

  2. 2 rexy013
    2010.március 03. 17:04

    rexy013

    De télleg igaz! Télelg nekem mélyen bentülő szemeim vannak, és mindig azzal nyaggatnak, hogy túl komoly vagyok. HIHETETLEN

  3. 3 Aragorn09
    2010.március 03. 18:13

    Aragorn09

    Télleg joo cikk...csak épp azokrol nem szol akiknek közepesennagy az iriszük vagy nem ül tul mélyen vagy nincs se tul közel se tul messze egymástol a két szemük...xD mer nekem kb ien...xD

  4. 4 thebesterbest
    2010.március 03. 18:56

    thebesterbest

    Nekem tök igaz az egész! :)

  5. 5 Dorothea562
    2010.március 03. 20:14

    Dorothea562

    imádom ezeket a cikkeket! és tök igaz!!!

  6. 6 blond94
    2010.március 04. 19:31

    blond94

    Ritka kivétel vagyok, ugyanis én soha nem nézem meg senki szemét. Nem is nagyon érdekel. :/ Nem tom miért.

  7. 7 Majnaa
    2010.március 06. 20:51

    Majnaa

    Tényleg könnyen szerelembe esek, és tényleg nagyon ingadozó a hangulatom :D NEON ♥

A belépő.hu lehetővé teszi, hogy ezzel a regisztrációval egy csomó más oldalon is beléphess. Fő a kényelem.

Szavazz!

Ha vásárolsz valamit, elolvasod az apróbetűt a címkén?

 
Partnereink:
  • http://hirgyujto.hu
  • http://hirkert.hu
  • http://figyel.hu
  • http://hir.lap.hu
  • http://hirmutato.hu
  • http://www.newsagent.hu/