RSS folyam
2013.06.19.
névnap:
Gyárfás
állatnévnap:
Ali,
Astor
2012. augusztus 4. szombat 12:00 - kisskrisztiii

Közel 10 millió Suri Cruise éves tandíja

A szülei válása után sem kell nélkülöznie a pici hölgynek: ősztől egy rendkívül különleges magániskola tanulója lesz.

Bármily hihetetlennek tűnik is, Suri már 6 éves, úgyhogy ideje elkezdenie az iskolai tanulmányait. A kislányt a napokban íratták be a New York-i Avenues nevű magániskolába, ahová kizárólag a gazdag és befolyásos családok sarjai nyerhetnek felvételt.
Egyszerű földi halandó nem is juthatna be oda, hiszen már az éves tandíj is 40 ezer dollárba - átszámítva közel 10 millió forintba kerül!
A suli tök jó helyen van, közel Katie jelenlegi otthonától, így a bejárás sem jelenthet különösebb problémát. Az iskola épületének tetején játszóteret, kosár- és röplabda pályát is kialakítottak.
A pletykák szerint az apuka, Tom, már keresi magának a megfelelő New York-i lakást, hogy ha csak teheti, együtt lehessen a lányával. Cruise nem tervezi, hogy eladja a Beverly Hills-i villát, ahol eddig a család élt, hiszen a 19 éves lánya, Isabella, és a 17 éves fia, Connor ott jár suliba, és őket nem szeretné kiszakítani a megszokott környezetükből.
Kommentek
Megosztom itt:




Friss a rovatban

  

Szavazz!

Kinek a felelőssége, hogy egyre több a 14 éven aluliak által elkövetett szexuális bűncselekmény?

 
Partnereink:
  • http://hirgyujto.hu
  • http://hirkert.hu
  • http://figyel.hu
  • http://hir.lap.hu
  • http://hirmutato.hu
  • http://www.newsagent.hu/

  • Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért