Sztárthírek, pletykák, érdekességek a nagyvilágból. Minden nap, mindenkiről, kíméletlenül.

Távoltartási végzés van érvényben J. Lo exe ellen!

2009. november 12. csütörtök 15:48 – duracell
Küldd el ismerősödnek a cikket, e-mailen!

Bár J.Lo egyik leghíresebb kapcsolata a Diddyvel való, több éven át húzódó tartó románca volt. Ám most nem róla van szó, hanem az énekesnő első férjétől, egy úgynevezett Ohani Noa-ról, akivel mindössze 11 hónapig voltak házasok.

A távoltartási végzés egyelőre csak ideiglenes, de ha a pasi nem tartja be, komolyabb dolog is lehet belőle. Ugyanis a happer azzal fenyegetőzik, hogy készít egy filmet The J. Lo and Ojani Noa címmel, melyben felhasználja azt a mintegy 11 órányi felvételt is, ami a pár közös nászútján készült. Ez persze mindenképpen pikáns lenne, már csak azért is, mert állítólag Jennifer nem egyszer alig semmiben látható, sőt, keményebb pletykák szerint olyan képkockák is láthatóak lesznek majd, melyeken férje jól elnáspángolga újdonsült feleségét (ezt a műfajt egyébként Jessica Alba is szereti).

Lopez kisasszonynak egyébként még 2007-ben volt már egy húzós menete Noa-val, amikor az úgy nevezett „tell all”, az-az mindent feltáró könyvet akart írni J.Lo-ról.

Reméljük most is sikerül majd megállítani a kis gennyzsákot, elvégre a magánélet mégiscsak szent!


Kapcsolódó cikkek a Celeb rovatban

Hozzászólások
Írj te is!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

KÉPEK A CELEB ROVATBAN

Még több Celeb

Csatlakozz a NEON táborához, fórumozz, flörtölj, mutass.be másokat,egy perc az egész.

A belépő.hu lehetővé teszi, hogy ezzel a regisztrációval egy csomó más oldalon is beléphess. Fő a kényelem.