Sztárthírek, pletykák, érdekességek a nagyvilágból. Minden nap, mindenkiről, kíméletlenül.

Hisztirohamot kapott a beképzelt Gossip Girl

2010. január 15. péntek 14:30 – marklar
Küldd el ismerősödnek a cikket, e-mailen!

Lehet Leighton Meester mégiscsak hasonlít az általa megformált Blair Waldorfra?A pletykafészek sztárja nemrégiben ugyanis nem színészi-, vagy énekesi képességeivel hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal, hogy hisztirohamot kapott. Kellemetlen.

A színésznő barátaival, többek között sorozatbeli kollégájával, Ed Westwickkel egy trendi New York-i étterembe látogatott el, ahol nem igazán sikerült belopniuk magukat a többi vendég és a személyzet szívébe. Ennek oka pedig az volt, hogy miután a társaság becsörtetett a helyre, egy cseppet túl hangosan szórakoztak, konkrétan folyamatosan üvöltöztek és káromkodtak. Persze ez sokaknak nem tetszett, és az egyik vendég udvariasan meg is kérte őket, legyenek egy kicsit halkabbak, amire a kicsit nagyképű Meester kisasszony kedves válasza a „B@!?% meg! Hogy mered azt mondani, hogy fogjuk vissza magunkat?” volt, majd állítólag hisztirohamot kapott, amibe barátnői is becsatlakoztak.

Az ügyet végül az isteni Chuck Bass, azaz Westwick oldotta meg, aki bocsánatot kért az érintettektől, megkérte őket, hogy ne is törődjenek a társaság nőtagjaival, majd meg is ölelte őket. Mázlisták! Leighton, te viszont jobban teszed, ha elgondolkozol egy kicsit - nem vagy te olyan nagy sztár, mint képzeled!


Kapcsolódó cikkek a Celeb rovatban

Hozzászólások
SelGomez

“Szép válasz”

adriarosy

úúúúúú, engem is meg megölelhetne *anonimChuckBassfanatikus*

justbreathe

Blair (L)

csuzó

Én nagyon szeretem Leighton, és remélem, h nem lesz ő is egy beképzelt ribanc…

Ariadna

Nem olyan nagy sztár? Talán nálunk nem, de kint az!

MsWesT

imádom Leightont :)

Írj te is!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

KÉPEK A CELEB ROVATBAN

Még több Celeb

Csatlakozz a NEON táborához, fórumozz, flörtölj, mutass.be másokat,egy perc az egész.

A belépő.hu lehetővé teszi, hogy ezzel a regisztrációval egy csomó más oldalon is beléphess. Fő a kényelem.