RSS folyam
2012.05.17.
névnap:
Paszkál
állatnévnap:
Gombi,
Gombóc
2010. február 1. hétfő 16:09 - Vaddi

Brutális szektaveszély: Isten nem csak Lady Gagát utálja!

Zajlik az élet Bulvárfalván: a napokban például olyan véresen komoly röhejek estek meg, mint például a Tila Tequila fake terhessége körüli kisebb botrányok és persze a westborói baptista egyház új kampánya, az Isten Gyűlöli Lady Gagát című. Az utóbbi talán nem is olyan vicces, mint amilyennek első blikkre tűnik, így picit utánanéztünk: rengeteg komment érkezett ugyanis a témában.

A szekta 1955-ben szakadt el a baptista egyháztól, azóta a maguk útját járják, tagjaik egy-két családból kerülnek ki csupán
A szekta 1955-ben szakadt el a baptista egyháztól, azóta a maguk útját járják, tagjaik egy-két családból kerülnek ki csupán

Szakadár szektából gyűlölet-csoport egy őrült család vezetésével

Létezik Kansasban (hol máshol?!) egy kicsinyke szekta, ami egy Fred Phelps nevű fickó vezetésével 1955-ben függetlenítette magát a baptistáktól, és azóta azzal múlatják az idejüket, hogy Isten szent nevében mindenkit utálnak, aki mozog (ha nem őskeresztyén, fehér, heteró és szűz, akkor az is elég, hogy van). A híres-hírhedt Westboro Baptist Church eleinte “csak” a katolikusokat utálta (mivel “minden második papjuk kisfiúk péniszén élősködik”) és a zsidókat üldözte (mondván, ugye ők ölték meg Jézust, amin az az aprócska tény sem változtat, hogy Jézus maga is zsidó volt): templomok és zsinagógák szertartásait zavarták meg és temetéseken rendeztek botrányokat. Aztán jött a masszív melegellenes front, de ez megint nem lepett meg különösebben senkit, hiszen az egyházak soha nem a toleranciáról voltak híresek (kivéve persze a svéd evangélikusokat, akiknél akár nyíltan meleg nő is lehet a püspök). Szóval odáig rendben, hogy egy szekta picit a fundamentalizmus irányába hajlik, az azonban már persze pikánsabb, hogy a westborói baptisták nevét már az ötvenes években is mindenki a meleg-gyűlölet kapcsán emlegette, hiszen egy egyházi tömörülést jobb esetben a szeretet – de legrosszabb esetben is a közös hitrendszer – tart össze, és általában csak mellékesen, mintegy zárójelben utálnak a normáiktól eltérő kisebb-nagyobb csoportokat. Az Isten Gyűlöli A Mocskos B****at-kampány ezzel szemben egészen odáig ment, hogy tüntetést rendeztek az ártatlanul meggyilkolt Matthew Shephard temetésén, majd groteszk komédia formájában dolgozták fel az esetet, amit a gyászoló szülőknek is elküldtek.

Fred Phelps: Isten az egész világot gyűlöli

Az antiszemita melegellenes propaganda azonban még mindig nem lenne elég ahhoz, hogy írjunk erről a teológiai vadhajtásról, hiszen létezik a világon több ezer ilyesfajta tömörülés, mégsem érezzük szükségét, hogy szót vesztegessünk rájuk. A westborói baptisták azonban nem csupán azt állítják, hogy Isten a zsidókat és a melegeket rühelli, hanem egyenesen meggyőződésük, hogy a Magasságos bizony jó emó módjára az egész világot tiszta szívből gyűlöli (dacára annak, hogy az Óvszövetség szerint a Teremtő már évmilliókkal ezelőtt kinőtt a kamaszkor dacából). Ennek bizonyítására még domaint is vettek godhatestheworld.com címmel, ahol a kurzorral a világtérkép fölé hajolva láthatjuk, miért utálja a Jóisten a különböző országokat, beleértve természetesen a “pedofil gyerekpéniszrágó” expápa szülőhelyét, Lengyelországot is. Furcsamód – örüljetek, szittyák – Magyarországgal nincs különösebb baja az Úrnak, amit nyilván patrónusunk, Mária intenzív lobbijának köszönhetünk (vagy egyszerűen csak annak, hogy a westborói baptistáknak fogalmuk sincs, mi az a Hungary).

lol
A westborói baptisták istene nem előítéletes: mindenkit gyűlöl a világon

2010: Isten nem csak a világot, de még Lady Gagát is utálja

Azok után, hogy a deviáns westborói baptisták értelmezésében az Atya nem csak a régi jó hagyományokat követve a zsidókat, a melegeket és katolikus papokat (pristestsrapeboys.com) nem kultiválja, hanem minden előítélettől mentesen az egész világot úgy gyűlöli, ahogy van, tulajdonképpen nem is értjük, miért szán még külön energiát Lady Gagára. Elvégre Gaga totál jófej: tinikorában Cure-rajongó volt, megvan neki a Depeche Mode-összes, kedveli az industrial és electro noise zenéket, pizzát rendel rajongóinak és nem bánja, ha ingyen töltik le a trackjeit. Oké, volt néhány pikáns nyilatkozata a melegjogok védelmében és egyszer-kétszer elpoénkodott a Jonas-testvérek szüzességi fogadalmán, de alapvetően nem vili, mivel húzta ki a gyufát annyira “odafönt”, hogy a világ összes országa után ő maga még külön is említésre kerül. Azt aláírjuk, hogy WBC-szemszögből Obama, az "Antikrisztus" külön fejezetet érdemel, hiszem mégis csak ő a világ legbefolyásosabb országának első embere, de Gaga? Lady Gagának maximum annyi bűne lehet, hogy R’n'B -albumot írt a Pussycat Dollsnak még A&R-munkás korában. Durva, nem azt mondom, de akkor már inkább Timbaland a sátán, hiszen a héten is olyat szólt, hogy nem ír többé hiphopot, mert “a műfaj kezd underroundizálódni”, ő azonban szeretne még halála előtt eladni pármillió lemezt popzenehallgató kissnéfrizurás háziasszonyoknak, akik a hipermarketben vesznek néha albumokat öt dollárért. (Ha már itt tartunk, Tila Tequila meg például az anyját simán eladná ugyanannyiért, ha bónuszként főműsoridős kábeltévés szereplést is osztogatnak.)Ha a videót alapos vizsgálat alá vesszük, erősen olybá tűnik, hogy Isten nem csak a világot és bónuszként Gagát utálja, hanem az elfogadható énekstílust, a decens grafikai megoldásokat és a színvonalas produkciót is, máskülönben a westborói baptista egyház nem kerülné mindezt ilyen elánnal. Az istentelen Gaga isteninek semmi esetre sem nevezhető helyettese a klipben Megan Phelps-Roper, a Westborói Baptista Egyház alapítójának unokája – nem egy egyszerű történet!

A kérdés már csak az, hogy ha a Teremtő senkit sem komál túlzottan, akkor vajon a westboróiak miben látják az üdvözülés lehetőségét? Elvégre ha csak a balhéra pörögnének, simán lehetnének inkább futballhuligánok is – az azért mégis csak szervezettebb formája a tömegverekedésnek és az öblösen visszhangzó anyázásoknak, mint az eretnekség.

[A két legidegesítőbb amerikai evör - kíváncsi vagy rájuk?]
Kommentek
Megosztom itt:

Szavazz!

Te hogyan szerettél barbizni?

 
Partnereink:
  • http://hirgyujto.hu
  • http://hirkert.hu
  • http://figyel.hu
  • http://hir.lap.hu
  • http://hirmutato.hu
  • http://www.newsagent.hu/

  • Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért