- 2010.07.31.
-
- névnap:
- Oszkár
- állatnévnap:
- Oszi,
- Márka
Lady GaGának nincs szüksége szexre
Imádjuk Lady GaGa botrányait, ám szerencsére nem csak valami őrültséggel tudja felhívni magára a figyelmet. Azt már eddig is tudtuk, hogy a sztár szingliként is boldog, ám most már kifejezetten arról beszélt, hogy a szex egyáltalán nem olyan fontos!

Miközben az Egyesült Államokban betiltották egyik pikáns magazincímlapját - ugyanis a konzervatív amcsiknak nem tetszik, hogy az túlságosan szexuálisra sikerült - Lady GaGa mindennek nevezhető, csak szexmániásnak nem. Az énekesnő, aki már korábban bevallotta, hogy azért szingli, mert nincs ideje egy kapcsolatra, most arról beszélt, mennyire eltúlozzák az emberek a szex fontosságát!
Egyedül vagyok, mert nincs időm. De tudjátok mit? Nincs ezzel semmi baj. Még Lady GaGa is megvan szex nélkül. Nincs szükség szexre ahhoz, hogy szeressenek. A lányoknak pedig azt tudnám mondani, hogy várjanak a szexszel addig, amíg nem találnak maguknak valaki különlegeset. Ha nem ismered eléggé az illetőt, ne feküdj le vele. Manapság teljesen oké ez, fel kell nőnünk.
GaGa nem csak a csalódástól szeretné amúgy megvédeni az embereket, de aktívan részt vesz az AIDS elleni harcban is.
Amikor látom a gyönyörű rajongóimat, akkor érzem csak igazán, hogy mit is jelentenek nekem. Muszáj megvédenem őket, és megtanítanom nekik, hogy szeressék önmagukat. A felvilágosítás a legjobb eszköz az AIDS megelőzésére. Az Egyesült Királyságban például 10 fertőzött nőből 6 mindösszesen 13 éves. Hiszek abban, hogy nekünk nőknek tanítanunk kell egymást az ilyen dolgokról.
Ez végre egy olyan dolog, amiben a rajongók tényleg utánozhatják GaGát :)
- Kommentek
Friss a Neonon
Kapcsolodó cikkek
-
1
2010.március 03. 13:52sweetie7
ez aranyos. nem szeretem a csajt, de ez tetszik :)
-
2
2010.március 03. 14:01lady)))
én szeretem és nekem is tetszik :P
-
3
2010.március 03. 18:08mano1997
Rendes tőlee :)
-
4
2010.március 03. 21:31ginus0104
Ariii!!! Mindig kitalál valami olyat valami jót!!!GaGa4EvEr!!!!!
-
5
2010.március 03. 22:06katy999
tényleg ari volt tőle . én szeretem Gagát.
-
6
2010.március 03. 22:41csuzó
Hűű, ezt tényleg ő mondta?? :O Elég furcsán hangzik az ő szájából. de am. jó, h ezt elmondta...
-
7
2010.április 01. 09:55Doreee12
Ari volt tőle..... én is szeretem :)
Csatlakozz a táborához,
fórumozz, flörtölj, mutass.be másokat,
egy perc az egész!
Mi megy a TV-ben?
2010. 07 31., szombat
-
Csillagkapu
9.30 -
Lúzer zsaruk
10.00 -
Top Shop
10.00 -
414-es küldetés
9.00 -
Ki ugat a végén?
9.00














