RSS folyam
2010.09.03.
névnap:
Hilda
állatnévnap:
Sheila,
Batman
2010. január 20. szerda 12:00 - csicsi

Mégsem megy férjhez Amy Winehouse?

Nemrég hírt adtunk arról, hogy Amy Winehouse és Blake Fielder-Civil eldöntötte, egyszer ugyan nem sikerült nekik a házasságnak nevezett dolog, de másodszorra talán jobban megy. Vagy mégsem?

AMy Winahouse
Mert ugye mi kell a házassághoz, még ha már másodszor vág bele valaki? A legjobb esetben is minimum annyi, hogy az illető férfi, esetünkben Blake, az adott nőt akarja elvenni, vagyis Amyt. De mi van akkor, ha bejön a képbe egy harmadik? Megjelent ugyanis egy csaj, név szerint Sarah Aspin, aki állítja, amíg Blake áprilisban elvonón volt, megkérte az ő kezét.

Minden szabad időnket együtt töltöttük. Azt mondta, megtalálta bennem a lelki társát, hogy szeret, és olyan, mintha mindig is ismert volna. Egyik nap a jövőnkről beszélgettünk, hogy szeretne megnősülni, és ha lennének majd gyerekei. Blake hirtelen a szemembe nézett, és azt mondta: 'Soha nem szeretnék mással lenni - hozzám jössz feleségül?'Kétszer is rákérdeztem arra, mi van Amyvel. Azt mondta, válófélben vannak. Elmondta, hogy még mindig beszélnek, de már nem tudna vele lenni. A drog tönkretette a kapcsolatukat.

Most, hogy felrebbent Amy és Blake házasságának híre, egy kicsit elbizonytalanodott abba, hogy a férfi mégis őt veszi el, bár azt állítja, az elmúlt 5 hónapban Blake-kel folyamatosan találkozgattak.

Azt mondta szeret, és hogy elvesz feleségül. Megígérte, hogy nem házasodik össze újra Amyvel. De most úgy érzem, mindenkit becsapott, ezért szakítok vele. Pedig a múlt hétig 2-3 naponta találkoztunk.

Hát ez gáz...

Vagy dilis a csaj, és azt hiszi, megérték a kezét, vagy Amy élete sokadik legnagyobb hibáját készül elkövetni. Most meg kellene lepődnünk...
Kommentek
Legyél te az első!
Nem vagy bejelentkezve!
A belépő.hu lehetővé teszi, hogy ezzel a regisztrációval egy csomó más oldalon is beléphess. Fő a kényelem.

Szavazz!

Kinek a felelőssége, hogy egyre több a 14 éven aluliak által elkövetett szexuális bűncselekmény?

 
Partnereink:
  • http://hirgyujto.hu
  • http://hirkert.hu
  • http://figyel.hu
  • http://hir.lap.hu
  • http://hirmutato.hu
  • http://www.newsagent.hu/
  • Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért