- 2010.09.03.
-
- névnap:
- Hilda
- állatnévnap:
- Sheila,
- Batman
Hisztirohamot kapott a beképzelt Gossip Girl
Lehet Leighton Meester mégiscsak hasonlít az általa megformált Blair Waldorfra?A pletykafészek sztárja nemrégiben ugyanis nem színészi-, vagy énekesi képességeivel hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal, hogy hisztirohamot kapott. Kellemetlen.

A színésznő barátaival, többek között sorozatbeli kollégájával, Ed Westwickkel egy trendi New York-i étterembe látogatott el, ahol nem igazán sikerült belopniuk magukat a többi vendég és a személyzet szívébe. Ennek oka pedig az volt, hogy miután a társaság becsörtetett a helyre, egy cseppet túl hangosan szórakoztak, konkrétan folyamatosan üvöltöztek és káromkodtak. Persze ez sokaknak nem tetszett, és az egyik vendég udvariasan meg is kérte őket, legyenek egy kicsit halkabbak, amire a kicsit nagyképű Meester kisasszony kedves válasza a „B@!?% meg! Hogy mered azt mondani, hogy fogjuk vissza magunkat?" volt, majd állítólag hisztirohamot kapott, amibe barátnői is becsatlakoztak.
Az ügyet végül az isteni Chuck Bass, azaz Westwick oldotta meg, aki bocsánatot kért az érintettektől, megkérte őket, hogy ne is törődjenek a társaság nőtagjaival, majd meg is ölelte őket. Mázlisták! Leighton, te viszont jobban teszed, ha elgondolkozol egy kicsit - nem vagy te olyan nagy sztár, mint képzeled!
- Kommentek
Friss a Neonon
-
1
2010.január 15. 15:12
SelGomez
"Szép válasz"
-
2
2010.január 15. 18:58
adriarosy
úúúúúú, engem is meg megölelhetne *anonimChuckBassfanatikus*
-
3
2010.január 15. 19:16
justbreathe
Blair (L)
-
4
2010.január 15. 20:41
csuzó
Én nagyon szeretem Leighton, és remélem, h nem lesz ő is egy beképzelt ribanc...
-
5
2010.január 15. 21:24
Ariadna
Nem olyan nagy sztár? Talán nálunk nem, de kint az!
-
6
2010.január 31. 09:14
MsWesT
imádom Leightont :)
-
7
2010.április 13. 16:52
gossipgirl90
én is imádom :D és lehet h beképzelt, de nem érdekel!! és amúgy mindenki felpörög néha és mond olyat amit talán nem kéneés igenis nagy sztár!! :)
Csatlakozz a táborához,
fórumozz, flörtölj, egy perc az egész!
Mi megy a TV-ben?
2010. 09 03., péntek
-
Isteni sugallat
12.00 -
A Grace klinika
12.00 -
ASZTRO Show
12.15 -
Fenyvesvölgyi kalandok 5.
11.45 -
Monk - Flúgos nyomozó
13.10














