RSS folyam
2010.07.31.
névnap:
Oszkár
állatnévnap:
Oszi,
Márka
2010. február 4. csütörtök 17:01 - duracell

Mi lett a Kiscsillagokkal és az egykori Megasztárosokkal?!

Amíg futnak a különböző tehetségkutató műsorok, mindig hatalmas az érdeklődés az éppen aktuális Kiscsillagok és/vagy Megasztárosok után. Ám ahogyan az lenni szokott, a siker nem tart örökké, és bizony sokan eltűnnek, ha nem is a süllyesztőben, de a rivaldafényből mindenképpen. A NEON utánajárt néhány arcnak, hogy merre tart mostanság?

Black Time - Csillag születikA csoport Ódor Dani vezetésével kivált a Black Time-ből, és No Comment néven folytatja a hazai, illetve nemzetközi színpadok hódítását. Számlájukra írható többek között a 2008-as NOX turné, illetve a Hiszed-e még? című videoklip is.

Torres Dani - MegasztárDani és zenésztársai közösen jelentkeztek a Madách Színház musical pályázatára, melyre most gőzerővel készítenek egy darabot, melyek várhatóan augusztusban dől el a sorsa, mindemellett pedig készül az új lemez is!

Karsai Zita - MegatáncZizi a Megatánc után már mint sztár vállalt szereplést a Sztárok a jégen című televíziós műsorban, mindemellett pedig folytatta táncos karrierjét. Többek között Zimány Linda és Bódi Sylvi mellett elindították saját kollekciójukat Sugarbird-nek, mely már a második bemutatóján van túl. A bongyor hajú szépségre azóta a szerelem is rátalált, ezért Zita férje(!) után költözött Dubaiba, ám mind a mai napig gyakran látogat Magyarországra.

Utasi Árpi - Csillag SzületikA kissrác különleges produkciójával bombaként robbant be a magyar közéletbe, ám a műsor befejeztével ő is eltűnt. Egy ideig Veszprémben élt, ahol szerepet kapott az Indul a bakterház című darabban. Édesapja tavaly hunyt el autóbalesetben.

Tóth Lüszi - MegasztárAz 13 éves tinilány eltűnt a média szeme elől - tudatosan. Jövőre megy gimnáziumba, és a közeljövőben hanyagolni fogja az éneklést - legalábbis profi szinten mindenképp. Édesanyja szerint a bulvár újságírók kihasználták a család tapasztalatlanságát, így sem ő, sem lánya nem kívánnak a magánéletükről nyilatkozni. Lemez egyelőre nem várható.

Kommentek

Hozzászólások

(2)
Szólj hozzá te is!
Nem vagy bejelentkezve!
  1. 1 pussycatcsaj
    2010.február 04. 18:18

    pussycatcsaj

    Előbb-utóbb az ő nevük is eggyé vállik a semmivel!

  2. 2 involved
    2010.február 04. 20:19

    involved

    a Nocomment-be táncolok :) (L) <3<3

Szavazz!

Ha vásárolsz valamit, elolvasod az apróbetűt a címkén?

 
Partnereink:
  • http://hirgyujto.hu
  • http://hirkert.hu
  • http://figyel.hu
  • http://hir.lap.hu
  • http://hirmutato.hu
  • http://www.newsagent.hu/